Beválasztották
Puskás is bekerült a Real Madrid álomcsapatába
Puskás Ferencet beválasztották a Real Madrid labdarúgócsapatának álom tizenegyébe a Marca spanyol sportnapilap internetes szavazói.
2012.03.07 18:00MTIAz újság által kiírt voksoláson, melynek során 34 kiválasztott futballista között kellett dönteni, 157 ezer szurkoló nyilvánított véleményt, s ez alapján az Aranycsapat legendás játékosa is bekerült a királyi gárda 110 éves történetének legjobb együttesébe.
Érdekesség, hogy Puskást a középpályások közé sorolta a lap, s ezen a poszton Zinedine Zidane mögött a második legtöbb szavazatot kapta megelőzve a szintén csapatba került Fernando Redondót és Michelt. Rajtuk kívül további nyolc középpályás szerepelt a jelöltek között.
A kapusok között óriási fölénnyel, a voksok 80 százalékát begyűjtve nyert Iker Casillas. A védők között Roberto Carlos, Fernando Hierro és Sergio Ramos, a csatárok között pedig Alfredo Di Stefano, Raúl és Cristiano Ronaldo került az álomcsapatba.
A 2006 novemberében elhunyt Puskás 1958 és 1966 között futballozott a Real Madridban, mellyel ötször hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06