Kasza Róbert térdműtéten esett át
Megoperálták az olimpiai kvótás magyar öttusázót
Térdműtéten esett át csütörtökön a tavalyi öttusa Világkupa-döntőben elért első helyével olimpiai kvótás Kasza Róbert.
2012.03.08 15:18MTI"Azzal biztat az orvosom, hogy két-három hét múlva már edzhetek" - mondta az MTI érdeklődésére azt követően, hogy a Sportkórházban artroszkópiás beavatkozás keretében átmosták a bal térdét. - "Korábban minden klasszikus gyógymódot kipróbáltunk, de csak erősödött a fájdalom. Felvetődött a műtét lehetősége, azt pedig minél hamarabb el kellett végezni, hogy ne menjen rá az egész szezonom."
Kasza úgy számol, hogy a májusi, római világbajnokságon ismét versenyezhet majd, de akár már korábban, áprilisban is tesztelheti állapotát, a százhalombattai, vagy az egy héttel azután sorra kerülő oroszországi Világkupán.
"Egyelőre nem tudok részletekkel szolgálni, még csak ezután egyeztetünk az orvosommal, hogy mik a lehetőségeim, lehet-e már a most következő két-három hét alatt valamilyen erősítő jellegű edzést végeznem, vagy teljes pihenés vár rám" - tette hozzá.
Az öttusázók számára bő egy héten belül két Világkupa-versenyt rendeznek - az egyesült államokbeli Charlotte-ben, majd Rio de Janeiróban -, ezeket Kasza mindenképpen kihagyja.
Rajta kívül a férfiaknál Marosi Ádám rendelkezik pillanatnyilag olimpiai kvótával, de a szövetség azzal számol, hogy mások is kiharcolják a londoni szereplés jogát. Amennyiben ez így lesz, dönteni kell majd a nevezésről, mert egy országból nemenként csak két versenyző szerepelhet az ötkarikás öttusaversenyeken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


