"Mondj nemet a doppingra!"
"Példa nélküli" versenyre készül a Francia Súlyemelő Szövetség
A Francia Súlyemelő Szövetség a jövőben évente akar nagy nemzetközi viadalt rendezni, 2014-ben pedig - megalakulása centenáriumi évében - "példa nélküli" versennyel kíván emléket állítani az elmúlt száz esztendőnek.
2012.02.05 12:59MTIA francia sportági vezetők - élükön Jean-Paul Bulgaridhes elnökkel - abból az alkalomból beszéltek erről az Aján Tamás irányította világszövetség (IWF) budapesti tikárságán, hogy a magyar elnökkel találkozva összegezték a tavaly novemberi, párizsi felnőtt-világbajnokság tapasztalatait. Az IWF honlapjának beszámolója szerint a londoni olimpiára kvalifikáló őszi esemény általános nemzetközi megítélése igen pozitív volt, s magasra értékelte a vb színvonalát, lebonyolítását, látogatottságát, az iránta megnyilvánult, hazai és külföldi televíziós közvetítéssel is igazolt érdeklődést Aján Tamás is.
Az általános siker eredményezte azt, hogy - amint azt most hivatalosan bejelentették: - a francia ifjúsági és sportminisztérium, s a Francia Olimpiai Bizottság több figyelmet kíván szentelni a jövőben ennek a sportágnak, s az ország immár minden esztendőben az IWF legnagyobb eseményei közé tartozó Grand Prix-k egyikének a házigazdája kíván lenni.
Az IWF-titkárságon járt ezen a hétvégén a görögök háromszoros olimpiai bajnoka, Pyrrosz Dimasz is. A hellén földön nemzeti hősként tisztelt korábbi klasszis súlyemelő lett az arca a nemzetközi szövetség tiszta felkészülést és versenyzést hirdető és népszerűsítő kampányának, amely a franciaországi világbajnokságon indult útjára hivatalosan is, és amelynek jelszava: "Mondj nemet a doppingra!"
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


