Cloud ellen még biztosan kiáll
Csak az újévben dönt Erdei a visszavonulásról
Erdei Zsolt, korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú ökölvívó világbajnok csak a Tavoris Cloud elleni, december 31-én (magyar idő szerint már az újévben) sorra kerülő félnehézsúlyú címmérkőzést követően dönt arról, hogy befejezi-e a pályafutását.
2011.11.09 18:38MTI"Jelenleg minden erőmmel és tudásommal a soron következő ellenfelemre, az IBF világbajnoki cím elhódítására szeretnék koncentrálni" - idézi a 37 éves Erdei szavait az a közlemény, amelyet a menedzsmentje szerdán adott ki. A mind a 33 profi mérkőzését győztesen (18 KO) megvívó öklözőről egy kedden megjelent interjú kapcsán "terjedt el", hogy az újévi összecsapást követően visszavonul.
"A visszavonulásomról kizárólag a mérkőzés után szeretnék dönteni, már csak azért is, mert ahogy hallottam, egy győzelem esetén Bernard Hopkins is szívesen vállalna címegyesítő mérkőzést. Tehát bármi lehetséges. Ugyanakkor ezek opciók, ami fix, az Tavoris Cloud, és a december 31-én sorra kerülő gálameccs. Köszönöm a sok-sok ember támogatását és bíztatását, nagyon sokat jelent és szükségem van rá, mivel életem egyik legnagyobb megmérettetésére készülök" - tette hozzá Erdei.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


