Csak emlékeznek?
A brit kormányfő felháborítónak tartja a pipacsos FIFA-tiltást
"Abszurd az az álláspont, hogy politikai megnyilvánulás lenne, ha pipacsot viselnének mezükön a játékosok, azokra emlékezve, akik életüket adták a szabadságunkért."
2011.11.09 13:09MTIFelháborítónak nevezte David Cameron brit miniszterelnök szerdán a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) azt a múlt heti döntését, mely szerint az angol válogatott tagjai nem viselhetnek a mezükre hímzett pipacsot a spanyolok elleni, szombati barátságos mérkőzésen az Emlékezés Napja alkalmából.
Hozzátette: reményei szerint a FIFA felülvizsgálja határozatát.
"Abszurd az az álláspont, hogy politikai megnyilvánulás lenne, ha pipacsot viselnének mezükön a játékosok, azokra emlékezve, akik életüket adták a szabadságunkért" - fogalmazott a brit kormányfő.
Elsősorban a brit Nemzetközösség országaiban hagyományosan tűzpiros pipacsszirmokkal emlékeznek az I. világháborúban elhunytakra, mivel az eltemetett katonák sírján először ez a virág bújt ki a földből Flandriában. Az Emlékezés Napja november 11., 1918-ban ezen a napon ért véget hivatalosan az első világháború.
A FIFA indoklása szerint a mezeken sem politikai, sem vallási, sem reklám jellegű üzeneteket, feliratokat, szimbólumokat nem viselhetnek a játékosok. A nemzetközi szövetség ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy a bemelegítés alatt a pipacsok ott legyenek játékosok ruházatán és a találkozó gyászszünettel kezdődjön.
A londoni Wembley Stadionban pályára lépő angol mellett a walesi válogatott futballistái is szeretnének pipacsot kitűzni a norvégok elleni, cardiffi találkozón, illetve a skótok is, akik Cipruson vendégszerepelnek, de a FIFA-tiltás rájuk is vonatkozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


