Csúszhat a bajnokság rajtja
Sztrájkolnak az olasz focisták is
A spanyolhoz hasonlóan az olasz labdarúgó-bajnokság rajtja is csúszhat, a futballisták ugyanis azzal fenyegetőznek, hogy ha a liga nem írja alá az új kollektív szerződést, akkor a Serie A hétvégén esedékes nyitófordulójában nem lépnek pályára.
2011.08.22 19:10MTI"Ha aláírják a megállapodást, akkor játszunk, ha nem, akkor otthon maradunk" - mondta hétfőn Damiano Tommasi, a profi játékosok szakszervezetének (AIC) vezetője, aki hozzátette, ebben mind a húsz élvonalbeli együttes labdarúgói egyetértenek.
A Serie A húsz csapatkapitánya és AIC-képviselője már korábban aláírta a megállapodást, és az AIC már akkor közölte: amíg ez a liga részéről is meg nem történik, addig a futballisták nem hajlandóak pályára lépni.
A tavaly lejárt szerződés körüli vita során az elmúlt évadban a játékosok kétszer is kilátásba helyezték a sztrájkot, de akkor a tárgyalások eredményre vezettek.
A liga többek között azt szeretné elérni, hogy a futballisták akaratuk ellenére is eladhatók legyenek, illetve hogy a "kiselejtezett" játékosokat ki lehessen zárni az edzésekről. Az AIC hallani sem akar ezekről a tervekről.
A Primera División, a spanyol bajnokság eredetileg múlt szombatra kiírt rajtja hasonló okból maradt el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


