Budapest visszalépett
Kevesek vagyunk? Nem a miénk a 2017-es atlétikai vb
Budapest visszavonta a 2017-es atlétikai világbajnokság megrendezésére beadott pályázatát.
2011.08.22 14:30MTIGyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta, az állami és sportvezetőkkel folytatott tárgyalások után eldőlt, hogy az állam 2017-re vonatkozóan a nem olimpiai sportágak csúcseseményére, a Világjátékokra vonatkozó kandidálást támogatja, így nem lenne megfelelő állami garancia, illetve megfelelő létesítmény sem az atlétikai vb-re.
"A 2017-es Világjátékok magyarországi kandidálói előbb jelentkeztek, mint mi a 2017-es atlétikai vb-re. Ezt tiszteletben kell tartanunk, és nem akadályozni őket. Tudomásul kell vennünk, hogy az államról több bőrt lehúzni nem lehet. Ezeknek megfelelően döntöttünk úgy, hogy inkább visszalépünk. Reményeink szerint az állami támogatás a 2019-es szabadtéri vb kapcsán fog megvalósulni, arra az eseményre biztosan pályázunk" - tette hozzá Gyulai Miklós.
A 2017-es vb-re így London, Barcelona és Doha kandidál. A döntést várhatóan november 11-én hozza meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF).
Magyarország már pályázott szabadtéri vb megrendezésére, a 2005-ös csúcseseményre, s a szavazáson harmadik lett Helsinki és Berlin mögött. Budapest legutóbb 2004-ben adott otthont nagy atlétikai világversenynek, a fedettpályás világbajnokságnak.
A MASZ tavaly novemberben nyerte el a 2012-es mezeifutó Eb rendezését, amelyre Szentendrén kerül sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


