Ötkarika
Olimpiai relikviákból nyílt kiállítás a SportAgórában
Ötkarikás relikviákból nyílt kiállítás szerdán a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban.
2016.08.04 03:25MTIAz év végig nyitva tartó, Magyar olimpiai sikerek 1896-2016 című tárlaton több tucat tabló és eredeti relikvia mutatja be a magyar olimpiai sikereket.
A kiállítást Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg, aki felelevenítette, hogy Kemény Ferenc révén Magyarország is részt vett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megalapításában. Ahogy fogalmazott: a múltban is nagy örömet szereztek a magyar embereknek az olimpiai sikerek, s reméli, hogy ez a riói játékok kapcsán is így lesz.
"A sportsikerekhez hozzájárul az is, hogy a kormány stratégiai területnek tekinti a sportot" - főzte hozzá Kozmann.
A megnyitón Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok tőrvívó szerencsésnek nevezte magát, hogy számos magyar ötkarikás diadalt a helyszínen élhetett át.
"Olimpián részt venni és képviselni a hazánkat nagy dolog, aranyérmet nyerni még inkább, de átélni egymás sikereit és közösen meghallgatni a magyar himnuszt egy olimpián maga a csoda" - mondta. "Szívből szurkolok, hogy 2024-ben Budapest rendezhesse az olimpiát, és üzenem a riói olimpikonoknak, hogy önbizalommal küzdjenek, hiszen az már fél győzelem."
A budapesti Papp László Sportaréna szomszédságában lévő SportAgórában többek között az 1964-ben Tokióban aranyérmes férfi vízilabda-válogatott összes úszósapkáját, Puskás Ferenc egyik futballcipőjét és ifj. Papp László jóvoltából Papp László bokszkesztyűjét is meg lehet nézni. Számos olimpiai diplomát is kiállítottak a rendezők, így Kemény Ferenc 1894-es NOB-alapítási emlékdiplomája, Hajós-Guttmann Alfréd 1896-os és Keresztes Lajos birkózó 1928-as bajnoki diplomája is megtekinthető.
Az 1956-os melbourne-i olimpiai falu bejáratánál, a rendező ország lobogójának helyére felhúzott gyászszalagos magyar zászló ugyancsak látható. Ez akkor két hétig hirdette, hogy a szovjet tankok vérbe fojtották a magyar forradalmat. Az 1960-es játékok megnyitójának magyar jelzőcöveke és az 1972-es olimpia fáklyája, valamint Széchy Tamás "úszópápa" legendás baseballsapkája ugyancsak megtekinthető.
A felnőtteknek 500, a gyerekeknek 200 forintba kerül a belépő, előre bejelentkezett iskolai csoportok ingyen nézhetik meg a tárlatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06