Programajánló
Sportolói relikviákból nyílt kiállítás Kaposváron
Az érdeklődők két éven keresztül láthatják olimpiai, világ- és Európa-bajnoki résztvevők serlegeit, érmeit, mezeit, formaruháit és más személyes tárgyait.
2016.02.26 00:30MTINemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elért, Kaposvárhoz kötődő sportolók relikviáiból nyílt kiállítás szerdán a somogyi megyeszékhelyen.
Dér Tamás (Fidesz-KDNP), a város alpolgármestere az MTI érdeklődésére elmondta, a Fő utca 12. szám alatti Anker-házban berendezett tárlat a Jutasi Róbert sportújságíró által két évtizede alapított Somogyi Sportmúzeum gyűjteményének válogatott darabjait mutatja be a látogatóknak.
Az érdeklődők két éven keresztül láthatják olimpiai, világ- és Európa-bajnoki résztvevők serlegeit, érmeit, mezeit, formaruháit és más személyes tárgyait.
A városvezető kiemelte, a több mint száz kiállítási tárgy között van Bene Ferenc labdarúgó olimpiai aranyérmének másolata, Farkas János lábtenisz világbajnok érmei, Borhi Zsombor világbajnok kajakozó, jelenlegi alpolgármester (Fidesz-KDNP) medálja, Csík Ferenc olimpiai bajnok úszó fáklyája, Gyenesei Leila öttusázó, sífutó olimpikon, s mások mellett Adorján József és Ketskés K. Endre úszók relikviája is.
"A Somogyi Sportmúzeum és a most nyílt kiállítás anyaga annyira összetett, olyan sok sportágat érint, hogy szinte egyedülálló az országban" - jelezte az alpolgármester.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


