Bevette Pekinget a magyar csapat
Szerdán húzzák fel a magyar zászlót, 11 200 induló
Szerdán kora este ünnepélyes keretek között húzzák fel a magyar zászlót az olimpiai faluban, Pekingben.
2008.08.05 10:56mob.hu. Fotó: MTIA mob.hu tájékoztatása szerint a csapat vezetése már most is készül a hely idő szerint szerda 18 órakor (közép-európai idő szerint délben) kezdődő eseményre, melyen a falu polgármesternője köszönti a magyar sportolókat, s a tervek szerint jelen lesz Kusai Sándor, Magyarország pekingi nagykövete is. Molnár Zoltán csapatvezető kedden a Sunji regatta pályához látogat el, ahol a csütörtökön reggel érkező kajak-kenu válogatott szálláshelyét ellenőrzi.
Erre többek között azért is van szükség, mert az orosz csapatot meglepetés érte korábban: az előre lefoglalt és kifizetett szállodai szobái nem álltak rendelkezésére. A magyar csapat már Pekingben készülő tagjainak napi programjába a rendszeres edzések között szabadidős elfoglaltságok is beleférnek.
Hétfőn például a vívók nézték meg a Tienanmen teret, míg kedden a birkózók a Kínai Nagy Falnál jártak. Vajda László, a pekingi szervező bizottság (BOCOG) főtanácsadója is belátogatott a magyar szállásra, s az érdeklődésre azt válaszolta, hogy a jelenlegiek szerint 11 200 sportolója lesz az olimpiának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


