London 2012
Tyigijevet kizárták, hamarosan Hatosé lehet a bronz
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy doppingvétség miatt diszkvalifikálta a londoni játékokról az üzbég Szoszlan Tyigijevet, aki a szabadfogású birkózók 74 kilogrammos kategóriájának harmadik helyért rendezett mérkőzésén Hatos Gábort győzte le, így a magyar sportoló hamarosan megkaphatja a bronzérmet.
2012.11.07 18:11MTI A NOB az MTI-hez is eljuttatott szerdai közleményében kiemeli, hogy Tyigijevnek a medált az azzal járó oklevéllel együtt "minél előbb vissza kell szolgáltatnia". A NOB ezzel egy időben felszólította a Nemzetközi Birkózó Szövetséget (FILA), hogy változtassa meg a 74 kilogrammos kategória végeredményét.
Szeptemberben derült ki, hogy az üzbég versenyző Londonban adott mintájában doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök, s ő nem kérte a B próba elvégzését. Tyigijev a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbezhet az ítélet ellen.
"Hivatalos értesítést még nem kaptunk, de ha valóban így van, akkor örülhetünk" - nyilatkozta az MTI-nek Gáspár Tamás, a birkózószövetség főtitkára. "Egyelőre nem tudni pontosan, hogy Gábor mikor kapja meg a bronzérmet, remélhetőleg rövid időn belül átveheti."
Tyigijev a második sportoló, akit doppingvétség miatt fosztanak meg londoni érmétől: a brit fővárosban a női súlylökők között diadalmaskodó fehérorosz Nagyezsda Osztapcsuk is lebukott, az ő aranyérmet az új-zélandi Valerie Adams "örökölte".
A 28 éves Hatos a magyar olimpiai csapat 18. londoni érmét szerezheti, s egyben a harmadik birkózó lehet, aki dobogós helyen zárja a játékokat. Londonban a kötöttfogású Lőrincz Tamás (66 kg) második, míg Módos Péter (55 kg) harmadik lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


