Balhés edző
Bajban a paralimpinokat bántalmazó edző?
A 2012-es londoni paralimpián szereplő dél-koreai csapat vezetője megerősítette, a legkeményebben fognak fellépni Kim Dzsin-han ellen - már ha bűnösnek találják. A bocsázók edzője állítólag a csapatkapitány Dzsi Kvan-min és társai ellen is agresszívan lépett fel.
2012.09.27 19:15ma.huLondonban Jang Csan-be képviselte a dél-koreaiakat, és tegnap a The Korean Timesnak adott nyilatkozatában megerősítette, hogy egy külön bizottságot fognak felállítani annak érdekében, hogy kiderüljön, mi is történt pontosan Dzsin-han és a bocsa-csapat tagjai között.
Az edző Kvan-mint egy lámpatartóval fejbe vágta a londoni játékok alatt, de a csapatkapitány szerint nem csak őt, hanem társait is bántalmazta. Az már csak hab a tortán, hogy kiderült, Dzsin-han 2010 óta tartja rettegésben a mozgássérült sportolót.
A játékos családja azt állította, hogy a 42 éves szakember nem most alkalmazott először testi sértést Kvan-min ellen, illetve már meg is lopta közel 200 ezer magyar forintnak megfelelő dél-koreai vonnal. A hozzátartozók jegyezték meg azt is, hogy a részeg Dzsin-han az olimpiai faluban a többi bocsázót is bántalmazta, illetve az ő vallomásaik már meg is vannak, bizonyítani tudják az edző agresszív fellépéseit.
„Az ügy már vizsgálat alatt van” – mondta Csan-be. „Még nem tudjuk, hogy pontosan mi is történt. Azonban ha a vád kiderül, biztos, hogy a legerősebb fegyelmi eljárásbana lesz része a vádlottnak.”
A sportdiplomatát kicsit meglepték a történtek, mivel szerinte az edző és játékosa remek kapcsolatot ápolt egymással. Londonban azonban meglepetésre kikaptak egy brazil paralimpikontól, és Csan-be szerint talán a rossz eredmény miatt kaptak össze a felek.
„Talán a paralimpiai rossz eredmény volt az ok kiváltója. Azonban minket ez nem érdekel, ha valóban testi sértés történt, akkor nagyon komolyan fogunk eljárni az ügyben” – zárta sorait Csan-be.
Dzsin-han tagadta a vádakat, elmondása szerint csak egy kokit adott játékosának. Az edzőnek Kvan-minnel ellentétben volt oka az örömre Londonban, hiszen Csoj Je-jin női bocsázóval aranyérmet szerzett.
Ha érdeklik a friss foci hírek, látogasson el a sport.ma.hu oldalra, ahol természetesen a labdarúgó magyar válogatott körüli információkról is beszámolunk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


