Paralimpia 2012
Gömöri Zsolt: maximálisan teljesített a küldöttség a paralimpián
Elégedetten nyilatkozott, ugyanakkor a felkészüléshez szükséges támogatás fontosságát is hangsúlyozta a londoni paralimpia záróünnepségének másnapján Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke.
2012.09.10 09:31MTI"Az érmek számát tekintve dupláztunk Pekinghez képest, akkor egy arannyal és öt bronzzal tértünk haza, most viszont 2 arannyal, 6 ezüsttel és 6 bronzzal zártunk" - mondta a szervezet vezetője az MTI-nek. "A küldöttség maximálisan teljesített, nem szerencsével, hanem megérdemelten szereztünk dobogós helyeket, kemény munka gyümölcsét aratták le most a sportolók és edzők. Négy éve 30 millió forint állt rendelkezésünkre a felkészüléshez, ezúttal már 66 millióból gazdálkodtunk, persze ez természetesen nem olyan algoritmus, hogy dupla pénzhez dupla éremmennyiség társul."
A sportvezető kifejtette, hogy londoni teljesítményük alapján a magyarok a világ teljes mezőnyének első harmadához tartoznak, ezt mutatja, hogy Magyarország a 38. helyen végzett az összesített éremtáblázaton.
Ami a parasportolók jutalmazását illeti, az MPB-elnök közölte:
"Az olimpia az olimpia, a paralimpia pedig paralimpia. A két verseny nem egy és ugyanaz. Nálunk elsősorban nem a díjazásban, hanem a felkészülésben lenne szükség anyagi támogatásra. Azt szeretnénk elérni, hogy egy érem se érjen kevesebbet, mint Pekingben. 2008-ban kétszer akkora jutalom jött össze, mint előtte a teljes négyéves szakmai keret, ez így nincs rendjén. A sportolóink segítése a Gerevich-ösztöndíjon vagy a versenyeztetés finanszírozásán keresztül fontosabb, mint négyévente egy kimagasló jutalom. Nem egy versenyzőnk panaszkodott, hogy három műszak mellett próbál eredményesen felkészülni..."
London tanulságairól, valamint a 2016-os célokról szólva Gömöri Zsolt kijelentette:
"A riói felkészülésben már a teljes csapatnak részt kell majd vennie, beleértve az egészségügyi ellátást is. Edzőtáborok csak idén, a paralimpia évében jöttek össze, pedig célszerű lenne a folyamatos munka biztosítása. Úszóinkat és sportlövőinket is világcsúcsokkal verték meg az ellenfelek, nagyon gyorsan fejlődik a parasport versenyrendszere, ezzel kellene nekünk lépést tartani."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


