London 2012
Vajda nem jutott döntőbe
A kenu egyesek között versenyző Vajda Attila nem jutott a legjobb nyolc közé 200 m-en, s a szombati B döntőbe kvalifikálta magát a londoni olimpia pénteki versenynapján.
2012.08.10 13:10MTIA 29 éves, szegedi versenyző ötödik lett az előfutamában, s már akkor látszott, hogy 1000 m-es menőként nehezen alkalmazkodik a sprinttávhoz. Vajda a napsütés ellen védekezve hátrafordított baseball-sapkában lapátolt a középfutamban is, ahonnan csak az első kettő és a három futam két legjobb harmadikja kerülhetett a fináléba.
Egy visszalőtt rajt után remekül kezdett a magyar, a 200-as specialistákkal azonban nem tudta felvenni a verseny. Újabb ötödik helye a B fináléhoz volt elegendő, azaz a legjobb esetben is kilencedikként zárhat.
"Mindent a rajtra tettem fel, jól el is kaptam, de a sprinterek az első pár méteren sokkal jobbak voltak. Ezzel együtt azt mondom, hogy ez volt életem legjobb 200 m-re. Még egy pár ilyen, és egész jó sprinter leszek" - nyilatkozott a parton mosolyogva Vajda. "Ötödik lettem, bejutottam a B döntőbe, azt hiszem, nem lehetek elégedetlen. A közönség fantasztikus, nagyon jó, hogy ennyi magyar van itt, köszönjük a bíztatást."
Vajda Attilának szerdán nem sikerült megvédenie pekingi címét 1000 m-en, hatodik lett a fináléban, a 200 m pedig nem igazán az ő száma, nem is készült rá külön.
Minden érdekesebb londoni hírt el szeretne olvasni?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06