London 2012
200 m: Vajda ötödikként, Douchev-Janics futamgyőztesként a középfutamban
A kajakos Dudás Miklós után a nők hasonló számában érdekelt Douchev-Janics Natasa, valamint a kenu egyesek között versenyző Vajda Attila is magabiztosan jutott be a később sorra kerülő középfutamba 200 m-en a londoni olimpia pénteki versenynapján.
2012.08.10 11:42MTIVajdának szerdán nem sikerült megvédenie pekingi címét 1000 m-en, hatodik lett a fináléban, a 200 m pedig nem igazán az ő száma, nem is készült rá külön, így itt meglepetés lenne tőle a jó eredmény. A 29 éves szegedi kenus - aki a napsütés ellen védekezve ezúttal hátrafordított baseball-sapkában lapátolt - ezzel együtt megpróbál helytállni, s az első, bemelegítő pályáján, ahol a hat indulóból mind a hat továbbjutott, ötödik lett. Ebben a számban 12:30 órától rendezik a középfutamokat, ahol már a legjobb nyolc közé kerülésért küzdenek majd a versenyzők.
A háromszoros ötkarikás bajnok Douchev-Janics csütörtökön címvédőként ezüstérmes lett Kovács Katalinnal 500 m-en, a legrövidebb távon azonban mindenképpen szeretné hazavinni az aranyérmet. A Démász-Szeged 30 éves kajakosa tavaly kislánya születése miatt nem indult a szegedi vb-n, előtte azonban 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben is megnyerte ezt a számot a világbajnokságon, idén júniusban pedig Európa-bajnok lett Zágrábban. Most is favorithoz méltóan kezdett: győzött előfutamában, így készülhet a 12:50-kor kezdődő második fordulóra, ahol már a szombati döntőbe jutás lesz a tét.
Minden érdekesebb londoni hírt el szeretne olvasni?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06