Kinél lesz 45 év előtt menopauza?
Génteszt jelezheti, kinél várható korai menopauza
Hamarosan génteszt segítségével állapíthatják meg a nők már a húszas éveikben, hogy meddig tart termékenységük, meddig érdemes várniuk a gyerekvállalással.
2010.10.22 12:00MTI
A Human Molecular Genetics című szaklapban ismertetett tanulmányban brit kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy négy génváltozat kapcsolatba hozható a nők korai, 45 év előtti menopauzájával.
A húsz nőből egyet érintő állapot azzal jár, hogy a nő termékenysége már harmincas évei derekán jelentősen lecsökken. A petefészekben még meglévő, éretlen petesejtek mennyiségét nehéz megbecsülni, a kimerülés hátterében lévő biológiai folyamatok nem kellően ismertek.
A menopauza általában akkor következik be, amikor a petefészekben a megmaradt petesejtek száma 1000 alá megy. A brit Exeter Egyetem kutatói 2000 nőt vontak be tanulmányukba, akik korai menopauzán estek át, valamint hasonló számban olyanokat, akiknél a megszokott életkorban jelentkezett a változás.
A már korábban "gyanúba" került négy génváltozat jelenlétét vizsgálva a szakemberek megállapították, hogy mindegyik jelenléte egyenként is befolyásolta a menopauza időpontját. Amikor azonban egynél több változatot találtak, a hatás még nagyobb volt.

Mint Anna Murray kutatásvezető hangsúlyozta, a menopauza időpontjának ismerete már jóval korábban, a gyerekvállalás időpontjának eldöntésében fontos lehet a nő számára.
Az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ASHRE) június végi konferenciáján számoltak be eredményükről iráni orvosok, akik szerint egyszerű vérteszttel megállapítható, mikorra várható egy fiatal nőnél a menopauza.
A teszttel - kidolgozói szerint - a nők olyan eszközt kaphatnak, amely segíti őket családalapítási terveik pontosításában. Az ott ismertetett vérteszt az úgynevezett anti-Müller hormon (AMH) szintjét méri, amely a petefészekben az érett petesejt termelődését, kiszabadulását kontrollálja.
Az iráni orvosok mérései szerint, ha egy 20 éves nő vérében milliliterenként 4,1 nanogrammnál kevesebb az AMH hormon szintje, nagyobb a valószínűsége, hogy korán jelentkezik nála a menopauza, azaz már 45 éves kor előtt.
Ezzel szemben azoknak a 20 éves nőknek, akik vérében legalább 4,5 nanogramm AMH mérhető, jó esélyük van arra, hogy csak 50 éves korukon túl következik be náluk a menopauza.
Ez az érték 25 évesen már csak 3,8 nanogramm, 30 évesen pedig 2,9 nanogramm, ami azt mutatja, hogy a női termékenység igen gyorsan csökkenhet az életkorral.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


