Menopauza ellen is a legkisebb dózist csupán
Izomvesztés ellen nem véd a hormonterápia
Az időskori izomvesztés ellen a hormonhelyettesítő terápia nem nyújt tartós védelmet.
2010.08.25 16:39MTIállítják kutatók, akik szerint az elsősorban a menopauza után lévő nőket érintő jelenségre a hormonkezelés csak néhány évig érezteti hatását. A menopauza után lévő nők izomvesztésének problémája már régóta foglalkoztatja az orvostudományt és a kutatók közül sokan az idős korban használt hormonhelyettesítő terápiákban (HRT) látták a megoldást.
Az 1993-ban indított Women's Health Initiative (WHI) nevű amerikai klinikai kísérlet eredményei azt mutatták, hogy a három éven át hormonokkal kezelt betegek valamivel több izomtömeget őriztek meg, mint azok, akik csak placebót kaptak a vizsgálat idején.
Jennifer W. Bea és munkatársai a Tucsonban található Arizonai Rákközpontban a közelmúltban ismét megvizsgálták a WHI adatait és arra a következtetésre jutottak, hogy a kezelések után hat évvel az izomvesztés és a mozgás lassulása ellen sem véd a hormonterápia. A Menopause című szaklapban megjelent tanulmányukban a HRT más jótékony hatásait is megkérdőjelezték, például azt, hogy az eljárás csökkenti a szívbetegség kialakulásának kockázatát.
A jelentős kormányzati támogatással indult WHI-kísérletek 2002-ben értek véget, miután a több millió nőt érintő kezelésről kiderült, hogy jelentősen növeli a petefészek, a mellrák és az agyi érkatasztrófa kialakulásának kockázatát. A tucsoni szakemberek mintegy 2000 nő vizsgálati eredményét tekintették át. A páciensek fele placebót, másik részük pedig csak ösztrogént, vagy ösztrogént és progesztint (mesterséges progeszteron) kapott. Az alanyok csontsűrűségét és zsírtömegét az úgynevezett DEXA (kettős-energia röntgen abszorpciós) módszerrel a WHI-kísérlet elején, majd három és hat évvel később is megmérték. Az eredmények alapján a kutatók megállapították, hogy a hormonkezelés nem képes megakadályozni, legfeljebb késleltetni tudja az időskori izomvesztést.
Az izmok mennyiségének és erejének megőrzése azért fontos az idősek számára, mert a mindennapi tennivalók könnyebb elvégzése mellett csökken az esések és az ezzel járó csonttörések kockázata.
A szakemberek ezért a változókorban lévő nőknek azt tanácsolják, hogy a menopauza kellemetlen tüneteit valóban enyhítő hormonterápiát a lehető legkisebb dózisban és a lehető legrövidebb ideig alkalmazzák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


