Nem kell választani a gyerek és a sztárság közt

Sztárportrék: Anyaság vagy sztárkarrier?

Gombos Edinát a férje beszélte rá a babára, de nem bánta meg. Farkasházy Rékát győzködni sem kellett, két gyermeke tudta, mikor kell jönni. Részlet a Sztárportré adásából.

2010.08.31 16:24Sztárportré

"Nálunk a motiváció a férjem volt. Ő volt, aki mondta, hogy milyen jó lenne. - mesélte Gombos Edina a Sztárportré műsorában. - Engem kicsit inspirálni kellett, mert én akkor még nagyon nagy munkában voltam. Akkor még nem igazán tudtam elképzelni, de úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg.

Úgy alakult, hogy egy évig nem is jött össze, és amikor már nem gondoltunk rá, már nem számoltunk vele, amikor már úgy voltunk az egésszel, hogy talán nem is lesz, akkor egyszer csak teherbe estem
- mesélte vidáman Edina.

Fotó: gombosedina.hu

Egyik pillanatban sírni akartam az örömtől, a másik pillanatban nagyon nagy ijedtség volt bennem, hogy most mi lesz. Rengeteg gondolat cikázott a fejemben, eléggé káosz volt körülöttünk - nem a legkomfortosabb helyzetben voltunk -, de pontosan ez volt, ami átlendített minket a nehézségeken, problémákon, és ahogy haladtam előre a terhességben, úgy alakultam át érzelmileg.

Már nem féltettem a munkahelyet, már nem érdekelt az, hogy mi lesz a karrierrel, egyre inkább a baba körül forogtak a gondolataim. Az egész terhességet nagyon jól viseltem, nagyon feldobott állapotban voltam. Ahogy eltűnt a kezdeti kis bizonytalanság - hogy mi lesz -, és elkezdtünk a babára koncentrálni közösen a férjemmel, onnantól kezdve minden meseszerű -
mondta Edina.

Fotó: Sárosi Zoltán

Onnantól kezdődik az ember élete, legalábbis egy édesanyának, de szerintem a férjem is ezt mondaná, hogy egy apukának is. Ami előtte történt, az is szép volt, de az igazi öröm, az igazi boldogság akkor kezdődik, amikor egy kisgyermeket a kezedben tartasz - ez az érzés mindenek felett van. Ez egy fordulópont az ember életében.

Én is attól féltem, hogy hogyan kerülök majd vissza a munkahelyemre, vagy anyagilag hogyan oldjuk majd meg ezt a dolgot, de aztán olyan szépen elrendeződik minden. Az ember kap ruhákat a barátnőitől, a családtagoktól, félretesz rá, készül rá, és nem kell mindent megvenni, vagy milliós összegekben gondolkozni, elég a legszükségesebb dolgokat, és tényleg minden elsimul, és szépen alakul.

Onnantól kezdve pedig, hogy megszületik, már nincsenek az ember fejében kétségek -
fejezte be Gombos Edina a Sztárportré adásában.

Farkasházi Réka szintén örömmel emlékszik beszél az anyasággal kapcsolatos érzéseiről:

Mindkét gyermekünk nagyon tudta, hogy mikor kell jönni, és nagyon úgy, és olyannak jöttek, mint amilyet mi nagyon szerettünk volna. Akkor tanultam meg nemet mondani, és előtérbe helyezni magam, a legfontosabb helyre, a gyerek által.

Adásban a teljes beszélgetés!

Gombos Edina: Mindennap Valentin

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.