Lemezzel készül az Alkonyat-sztár!
Szexi képek - Robert Pattinson rocker lesz?
Az Alkonyat című vámpíros-romantikus film és folytatásának főszereplője, Robert Pattinson úgy döntött, a zeneiparban is kipróbálja tehetségét - adja tudtul értesüléseit a The Sun.
Képekben a sármos Robert Pattinson! 
A színész azt tervezi, hogy 2011 elején jelenteti meg az első albumát.
"Fel akarom venni az egész anyagot az év végéig" - nyilatkozta Robert Pattinson. "Minden barátom zenéléssel foglalkozik, idegesít, hogy csak én nem jutottam még odáig, hogy megjelenjen egy CD-m."
Az "R-Patz" becenevet viselő színész már ifjú korában elkezdett gitározni, zongorázni és zenét írni, és a hangját is eléggé jónak találták azok, akik a 2008-as Twilight (Alkonyat) című film zenéjét összeállították, ugyanis azon az albumon ő énekli a Never Think dalt.
Saját bevallása szerint az eddigi mozis munkái miatt nem jutott egyről a kettőre a zenei karrierjével, de megfogadta, hogy idén mindenképpen időt szakít az éneklésre.
Mivel Pattinson neve önmagában garantál bizonyos mennyiségű eladott példányszámot, ezért több kiadó is megkereste ajánlatokkal.
A The Sun tudósítójának véleménye szerint a Polydornak van a legnagyobb esélye, ugyanis náluk szerződött le Van Morrison is, akinek Pattinson hatalmas rajongója.
Vallott Pattinson: együtt van a kollegájával
Kapcsolódó írások:
- Többször is csúnyán megverték Robert Pattinsont!
- Képek - Bújj össze Robert Pattinsonnal! Csak 35 dollár!
- Pikáns képek: Robert Pattinson pucér vaginák közé keveredett!
- Robert Pattinson: Én nagyon utálom a vaginákat
- Szexi fotók - Robert Pattinson szégyelli, de megmutatja testét!
- Fotók - Robert Pattinson ezt sokkal jobban élvezte...
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:00 Kiszámolta az AI, mikor válhat lakhatatlanná a Föld az emberiség számára
- 15:33 Elhunyt Scherer Péter
- 6:11 Katasztrófa Kínában: városokat nyelt el az árvíz, halálos pusztítást okoz az özönvízszerű esőzés
- 12:39 Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője
- 10:35 Magyar Péter feljelentést tesz az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált tárgyak miatt
- 8:34 Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára
- 6:33 Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


