Ismeretlen helyen a bebörtönzött rendező
Képek - Hová vitték Roman Polanskit?
Ismeretlen helyre szállították át csütörtökön Zürich közeli börtönéből Roman Polanskit, a lépésre biztonsági megfontolásból került sor.
Képekben az Oscar-díjas filmrendező, Roman Polanski
A Winterthurból történő átszállítást Roman Polanski személyes védelmének biztosítása is indokolta - közölte az alpesi ország igazságügyi minisztériumának szóvivője. Folco Galli nem árulta el a rendező pontos tartózkodási helyét.

Előző nap a szóvivő azt közölte, hogy a rendezőt péntek délután viszik át gstaadi nyaralójába. A mai lépés "alapjában véve semmin sem változtat" - mondta Galli.
"Holnap sor kerül az átszállításra" - erősítette meg. A 76 éves Roman Polanski mindaddig házi őrizetben marad, míg a svájci hatóságok eldöntik, eleget tegyenek-e az amerikai kiadatási kérelemnek.
Addig is a direktornak elektronikus megfigyelőként szolgáló karkötőt kell viselnie, és nem hagyhatja el házát.
A Kínai negyed, a Rosemary gyermeke és A zongorista című filmek rendezőjét szeptember 26-án vették őrizetbe Zürichben, ahová azért érkezett, hogy életműdíjat vegyen át egy filmfesztiválon.
Roman Polanski ellen évtizedek óta elfogatóparancs van érvényben. A vádak szerint a rendező szexuális kapcsolatot létesített egy 13 éves lánnyal, előirányzott büntetését azonban nem töltötte le, és megszökött az ítélethírdetés előtt.
A művész érvei szerint ugyanakkor az ellene folyó ügyet eljárási hibák miatt meg kellene szüntetni. Polanski lengyel és francia állampolgársággal is rendelkezik, az Egyesült Államokba 1978 óta nem tért vissza.
Kalapács alatt a meztelen Polanski...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06