Árverésen a sztárpár pikáns képe
Fotóval - Ki veszi meg Polanskit és néhai nejét meztelenül?
Roman Polanski és néhai felesége, Sharon Tate negyven éve készült közös meztelen fotója kerül kalapács alá egy decemberi New York-i árverésen.
2009.11.25 17:25MTI"A kép nyilvánvalóan provokatív a szereplői miatt. Mégis megejtő meztelen fotó egy boldog párról" - jelentette ki Laura Preston fotószakértő, a Christie's aukciósház alelnöke.
A becslések szerint akár tízezer dollár fölé is mehet majd a licitálás. A nagy méretű fekete-fehér (zselatinos ezüst) fotón a filmrendező és pár hónappal később brutálisan meggyilkolt színésznő felesége deréktól fölfelé látható.
Sharon Tate a profilját mutatja a kamerának, jobb karja Roman Polanski vállán nyugszik, miközben a rendező mindkét karjával átöleli felesége testét. Mindketten a lencsébe néznek.
David Bailey 1969-ben készítette a képet, amelyet egy vándor fotókiállítás kedvéért nagyítottak ki 1988-ban. A csaknem 80-szor 80 centiméteres kép reprodukciója a fényképész Goodbye Baby & Amen: A Saraband for the Sixties című könyvében is megjelent.
A Christe's december 3. és 6. között kiállításon mutatja be a fotót, amely csaknem 200 más fényképpel együtt december 7-én kerül kalapács alá.
A 76 esztendős Polanski szeptember óta egy svájci börtönben várja a kiadatásáról való döntést.
Az Oscar-díjas rendező harminc éve szökött meg az igazságszolgáltatás elől az Egyesült Államokból, ahol liliomtiprás miatt folyt ellene eljárás.
A gyermeket váró Sharon Tate színésznőt 1969 augusztusában otthonában gyilkolták meg Charles Manson szektájának követői négy további áldozattal együtt.
Heteken belül szabadlábra kerülthet Polanski?
Kapcsolódó írások:
- Polanski áldozata: Hagyják békén a rendezőt!
- Képek - Roman Polanskit visszaviszik a börtönbe!
- "...Polanski már eltűnt volna a föld színéről!" - Durván beszólt az Oscar-díjas sztár
- Képek - Roman Polanski átmenetileg sem kerülhet szabadlábra...
- Képek - Polanski félmillió dollárt fizetett volna a megerőszakolt Samanthának?
- Análisan közösült a 13 éves lánnyal Roman Polanski
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06