Fehér lovon nősült újra a haldokló sztár!
Patrick Swayze másodszor is örök hűséget fogadott!
Patrick Swayze és felesége, Lisa Niemi között harminchárom együtt eltöltött év után is lángol a szerelem. A házaspár néhány napja megható ünnepség keretében újra örök hűséget fogadott egymásnak.
Patrick és Lisa lángoló szerelme képekben! 
- " Én voltam a mesebeli herceg, Lisa pedig Hófehérke. Fehér lovon lovagoltam be a ceremóniára – árulta el a színész, felesége pedig hozzátette, hogy az egész olyan volt, mint egy tündérmese.
– Életem legboldogabb napját éltem át – mondta az asszony.
Swayze azért tartotta fontosnak a második esküvőt, mert ezzel szerette volna megköszönni feleségének, hogy mellette áll a nehéz időkben is.
- " A társam nélkül nem tudtam volna ezt végigcsinálni, vagy legalábbis közel sem ilyen elegánsan." – mondta.

Az 56 éves filmsztárnál egy éve diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot. Azóta kemoterápiás kezelések tucatján van túl. Egy ideig úgy tűnt, hogy legyőzte a gyilkos kórt, de néhány hónapja kiderült, hogy a betegség alattomosabb formában tért vissza, mint korábban.
- " Ha azt mondom, hogy öt évem van hátra, akkor sokat mondok. Inkább két év, ha hihetünk a statisztikáknak. De kitartok, és továbbra is hiszek a csodákban. Minden nap imádkozom, és hosszú, egészséges életről álmodom. Nem akarok a rák árnyékában tengődni, inkább a fényben élek." – mondta néhány napja Barbara Walters talkshowjában.
Kapcsolódó írások:
- Patrick Swayze fél, hogy nincs sok ideje hátra
- Képek - Patrick Swayze: Elegem van abból, hogy már temetnek!
- Mégsem győzte le a rákot Patrick Swayze
- Képek - Patrick Swayze: Maga a pokol a kemoterápia
- Patrick Swayze újra táncolni fog?
- Patrick Swayze: Csoda történt velem!
- Felépülhet? - Patrick Swayze újra forgat!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


