"Megjárta a poklot" - rákban szenved a sztár
Patrick Swayze fél, hogy nincs sok ideje hátra
él, dühös és "megjárta a poklot" mióta kiderült, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, sőt azzal is tisztában van, hogy két éve lehet hátra - mondta el Patrick Swayze hollywoodi színész az első interjújában, amelyet egy televíziónak adott betegsége óta.
2009.01.07 18:17MTIA Piszkos tánc egykori sztárja Barbara Walters műsorvezetővel beszélgetett az ABC csatorna stúdiójában. A megdöbbentően őszinte nyilatkozatot szerdán sugározza a televízió. Swayze elmondta, hogy a daganattípus túlélési statisztikái szerint "már régen halottnak kellene lennie", ugyanakkor nem titkolta, hogy nincs sok ideje.
"Azt mondanám, hogy nagyon optimista gondolkodással öt év. De a két év tűnik valószínűnek, ha az ember hisz a statisztikáknak. Ki akarok tartani, amíg felfedezik a gyógymódot, ami azt jelenti, hogy jó lesz megfékeznem (a betegséget)."
Az Amerikai Rák Társaság szerint mindössze 5 százalékos az ötéves túlélési arány a hasnyálmirigy-daganatosoknál. A betegek többsége hat hónapon belül meghal.
"Sok itt a félelem. Igen, meg vagyok rémülve. Igen, dühös vagyok. Igen, azt kérdem: miért pont én?" - nyílt meg az 56 éves színész Walters előtt.
Ugyanakkor visszautasította a provokatív híreket, hogy a halálán lenne: "Haldoklom én? Feladom én? A halálos ágyamon fekszem én? Búcsúzom az emberektől? Szó sincs róla."
Elmesélte, hogy az orvosai negyedik stációban lévő hasnyálmirigyrákot állapítottak meg nála tavaly januárban, s a daganat akkor már a májára is átterjedt. Komoly kemoterápiás kezelésnek vetette alá magát, és egy kísérleti gyógyszert is kapott. Még folyt a kemoterápia, amikor a filmipar legnagyobb ámulatára visszatért a munkához, és napi 12 órában forgatott a rideg chicagói helyszíneken öt hónapon át a The Beats című új krimisorozatban, amelyben az egyik főszerepet kapta.
Mindössze másfél napot hiányzott. A kezeléseket a hétvégén kapta. A 33 éve nős színész melegen szólt a rengeteg rajongó felé irányuló aggódó szeretetéről, de megjegyezte, hogy azt azért nem szeretné, ha a betegsége miatt válna poszterfiúvá.
"Továbbra is a jövőről álmodom, egy jövőről hosszú és egészséges élettel, nem a rák árnyékában élve, hanem a fényben. Az vonz, hogy ne adjam fel, akármilyen gyötrelmen kell átesnem, kibírom. És tovább tudok menni" - mondta Swayze a tévéműsorban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


