A kollégiumban lőtte magát heroinnal
Túladagolás miatt majdnem meghalt Bon Jovi lánya
Kórházba került Jon Bon Jovi 19 éves lánya: a mentők a kollégiumból vitték el őt azt követően, hogy társai bejelentették, heroint adott be magának és nem reagál semmire.
2012.11.16 08:29ma.huSemmire nem reagált Stephanie Bongiovi a New York-i egyetem kollégiumi szobájában, ezért diáktársai szerdán hajnali 2 órakor értesítették a mentőket. A híres rocksztár, Jon Bon Jovi 19 éves lánya a tanulók elmondása szerint heroint adott be magának, de a szobájában marihuánát is találtak - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap. Az életveszélyes állapotban lévő 19 éves lány ellen nemcsak e két drog birtoklásáért, hanem az egyéb, kábítószerekkel összefüggésbe hozható kellékek használatáért is eljárást indítottak.
A hírek szerint Stephanie nemcsak túljutott az életveszélyen, de időközben már haza is engedték a kórházból, az ellene indított rendőrségi vizsgálat eredményét pedig a kifizetett óvadék ellenében szabadlábon várhatja meg. A bíróság előtt egy későbbi időpontban kell megjelennie, akárcsak annak a 21 éves fiatalembernek, aki szintén a szobájában tartózkodott a kritikus időpontban.
Jon Bon Jovi és menedzsmentje egyelőre nem kívánt nyilatkozni az esettel kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06