A szabad világ kirakata

Berlinale - "Vadászat" az Arany és Ezüst Medvékre

Mi lenne a nagy filmfesztiválokkal a díjak nélkül, a viták, az izgalom és a nyertesek öröme nélkül?

2011.02.08 11:08MTI

A csütörtökön kezdődő Berlini Nemzetközi filmfesztiválon az Arany Medve díjra és ezüst társaira, valamint számos különdíjra "vadásznak" a versenyben szereplő alkotások, a Berlinalén több zsűri is ítélkezik.

A Berlin szimbólumának számító medvét mintázó díjakat hagyományosan egy charlottenburgi cég készíti el, az egyenként 4 kilogrammos medveszobrok már csak arra várnak, hogy talapzatukba begravírozzák a győztes nevét.

A főprogramban a medvék sorsáról az idei, 61. fesztiválon az Isabella Rossellini vezette nemzetközi zsűri dönt. Rossellini mellett Dzsafár Panahi börtönbüntetéssel sújtott iráni rendezőt, Jane Chapman elismert ausztrál producert, Nina Hoss német színésznőt, Amir Khan bollywoodi csillagot, Guy Madden kanadai filmes szakembert, valamint a kilenc alkalommal Oscar-díjra jelölt Sandy Powell jelmeztervezőt hívták meg a zsűribe. Panahi részvétele erősen kétséges, helyét azonban akkor is fenntartják, ha az iráni rendező nem hagyhatja el hazáját. Hosszú évek után újra lesz magyar alkotás a Berlinale játékfilmes versenyében: Tarr Béla A torinói ló című új filmjének világpremierjét a seregszemlén tartják.

Ezüst Medvével díjazzák többek közt a legjobb rendezőt, a legjobb férfi és női főszereplőt, Ezüst Medve jár rendszerint a kiemelkedő művészi teljesítményért az operatőri, a vágói, a zenei és a kosztüm- vagy díszlettervezési munka terén. Rendszerint a nemzetközi zsűri különdíja is Ezüst Medve.

A filmfesztiválon díjazzák a legjobb elsőfilmes alkotást, szerepeljen az akár a főprogramban, a Panoráma, a Generáció vagy a Fórum szekcióban, esetleg a német filmek versenyében. Az elsőfilmesek mezőnyében Bettina Brokemper német filmes, Aszaf Gavron izraeli író és zenész és Michele Ohayon marokkói-izraeli rendező dönt.

A rövidfilmek versenyében szintén Arany Medvét osztanak, a háromfős zsűri Nan Goldin világhírű amerikai fotósból, Renen Schorr izraeli rendezőből, valamint Ibrahim Letaief tunéziai rendező-producerből áll. A testület Ezüst Medvét adhat különdíjként.

A Berlinalén a játékfilmek és rövidfilmek mellett versenyeznek egymással a dokumentumfilmek is, a Generációk szekcióban a nemzetközi zsűri mellett két gyerekzsűri is működik. A gyerekek ugyan erős szakmai támogatást kapnak, de a végső döntést ők hozzák meg díjaikról. Független díjakat is osztanak, idén 12 ilyen jellegű elismerésről döntenek.

A közönség négy, a Berlinale tehetséggondozó programja két díjat oszt ki. Életművek előtt is adóznak, tiszteletbeli Arany Medvét kap idén Armin Mueller-Stahl veterán német színész és Berlinale Camera díjjal tüntetik ki Lia van Leer izraeli filmpionírt, Jerome Clément francia kulturális és televíziós szakembert, a francia-német ARTE csatorna alapítóját, valamint Franz és Rosemarie Stadler berlini művészmozi-tulajdonosokat.

A fesztiválon találkoznak a fiatal rendezők, a forgatókönyvírók és általánosságban a filmkészítők, az úgynevezett Shooting Stars programban pedig bemutatkoznak a legtehetségesebbnek tartott fiatal színészek - ezúttal magyar résztvevő nélkül. A berlini fesztivál Cannes és Velence mellett a világ egyik legjelentősebb seregszemléje.

A szervezők szerint ugyanakkor az évente eladott mintegy 200 ezer belépőjeggyel a legnagyobb közönséget tudhatja magáénak a seregszemlék sorában.

Az első filmfesztivált 1951-ben rendezték, akkor még Nyugat-Berlinben, a Titania Palota moziban, mégpedig amerikai támogatással. Az eseményt a "szabad világ" egyfajta kirakatának szánták. Az első fesztiválok vendégei között olyan hírességek voltak, mint Cary Grant, Sophia Loren, Gary Cooper és Jean Gabin. A fesztivál igazgatója 2001 óta Dieter Kosslick, aki nemcsak általános ismertséggel, hanem hasonló megbecsüléssel is rendelkezik a nemzetközi filmvilágban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.