Dzsafar Panahi végre mehet jövőre
Egy iráni rendezőt kértek fel a Berlinale zsűrielnökének
Dzsafar Panahi iráni filmrendezőt kérték fel a februári Berlinale zsűrielnökének; az ellenzéki filmest idén Cannes-ban is a zsűribe várták, de akkor nem mehetett, mert az iráni hatóságok őrizetben tartották.
2010.12.08 11:00MTIDieter Kosslick, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója hétfőn beszélt a meghívásról, és reményének adott hangot, hogy Panahi el tud majd utazni a 61. Berlinaléra, és csatlakozik a zsűri tagjaihoz.
Az iráni hatóságok márciusban tartóztatták le a filmrendezőt meg nem nevezett vádak alapján. Több mint két hónappal később 200 ezer dolláros (40 millió forintos) óvadék fejében került szabadlábra, mindeddig nem történt vádemelés az ügyében.
Panahi négy évvel ezelőtt Pályán kívül című filmjével Ezüst Medve-díjat nyert a Berlinalén.
A produkció iráni lányokról szólt, akik fiúnak maszkírozva akarnak beosonni egy futballmeccsre. A berlini filmfesztivált 2011. február 10. és 20. között rendezik meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


