Park Csan-vuk iPhone-nal forgatott
Az Oldboy rendezője új produkcióval rukkolt elő
Az új médium technikai lehetőségeit akarta kihasználni, ezért forgatta legújabb rövidfilmjét iPhone-nal - mondta Park Csan-vuk nemzetközi hírű filmrendező új produkciója dél-koreai bemutatója előtt.
2011.01.13 14:35MTIAz Oldboy és a Szomjúság cannes-i fesztiváldíjas alkotója testvérével, az ugyancsak filmrendező Park Csan-kjonggal készítette a Paranmandzsang (Az élet hullámhegyei és -völgyei) című filmet, amely műfajilag a horror és a fantáziafilm elemeit ötvözi, ugyanakkor a humor sem hiányzik belőle.
A harmincperces produkció 133 ezer dolláros (28 millió forintos) költségvetésének egy részét az iPhone dél-koreai forgalmazója állta, amely tavaly rövidfilmfesztivált is rendezett az okostelefonnal forgatott produkciók számára az ázsiai országban.
A 48 esztendős filmes és öccse két telefont használt a film forgatására, de a munkában közreműködő stábtagok is készítettek iPhone-jaikkal saját szemszögükből felvételeket, amelyek közül némely olyan izgalmasnak bizonyult, hogy belekerült a filmbe.
"Ugyanúgy forgattunk, mintha mozifilmet készítenénk, csak kisebb kamerával. Azt akartuk, hogy a jelenetek dinamikusak legyenek, és ki tudtuk aknázni az iPhone kamerájának spontaneitását és mozgékonyságát" - magyarázta a rendező.

Mint mondta, a kérdéses produkció természetétől függ majd, hogy ismét forgat-e készülékével.
De hozzátette: szerinte semmiféle újgenerációs okostelefon nem szárnyalhatja túl a filmet magát.
"Az okostelefonokkal forgatott filmek talán több érdeklődést váltanak ki pillanatnyilag. De ahogy telik az idő, a filmvásznon megjelenő történetek és színészek sokkal fontosabbak lesznek" - jósolta Park Csan-vuk, akinek rövidfilmje január 27-én kerül a dél-koreai mozikba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


