Bemutatták a Sátántangót is...
Tarr Béla filmrendező nemzetközi filmakadémiát szeretne Splitben
Nemzetközi filmakadémiát akar alapítani Tarr Béla Kossuth-díjas filmrendező a horvát kulturális minisztérium, Split-Dalmát megye és Split város önkormányzatával közösen.
2010.12.21 12:00MTISplitben, a nagy dél-dalmáciai kikötővárosban idén szeptemberben rendezték meg 16. alkalommal az Új Film nemzetközi fesztiválját, amelyen Jancsó Miklós vehette át az életműdíjat.
Tarr Béla ezt az elismerést 2006-ban kapta meg a Kárhozat című filmjének vetítése után. Bemutatták a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című alkotását is, és a rendező azóta is rendszeres vendége a fesztiválnak, mert ottani filmes körökben nagy reputációt szerzett a három, kompromisszumot nem ismerő filmjével.
Tarr Bélát a Slobodna Dalmacija című napilap a fekete-fehér film kivételes magyar mesterének tartja.
A rendező az újságnak részletezte terveit, miszerint a városban olyan nemzetközi filmakadémiát kellene létrehozni alapítványi formában, amelyben részt venne a horvát kulturális minisztérium, a város és a megye.

Split, a római kori Spalato nagyszerű hely ahhoz, hogy az új generáció humanizmust, érzékenységet tanuljon, mert a moralitás keményen benne kell legyen a rendező munkájában - fejtette ki Tarr.
Minden hallgatónak - függetlenül a jövőbeni szakosodásától - meg kell tanulni a filmkészítés technikáját a világítástól a kamerán át a képig. A rendezőnek az a véleménye, hogy a tradicionális filmcsinálás az alapja minden további technikai bravúrnak, mert saját elképzelés és ambíció nélkül hiábavaló a technika.
A hallgatóknak meg kell tanulniuk a forgatókönyv szövegét analizálni és ismerni kell a különböző dramaturgiai struktúrákat, a szereplők karakterizálását, de ismerniük kell a világirodalmat. Ezért az a javaslata, hogy csak a negyedik évben készíthessék el a fiatalok diplomafilmjüket.
Tarr Béla kifejtette, hogy fontos megőrizni az új generációk számára a régiek tudományát, mert a film a személyes és egyben az emberi szabadság tükörképe.
"Olyan embereket fogunk válogatni a tanári karba, akik a maguk szakmájában kiemelkedőek és nem úgynevezett művészek" - hangsúlyozta Tarr Béla a dalmáciai lapnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06