Megvették öt és fél millió forintért...
Eladók a német terroristák halotti maszkjai!
A tulajdonos műkereskedő múzeumnak adná a német Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terroristáinak halotti maszkjait.
2009.09.14 22:40MTIA német Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terroristáinak halotti maszkjait egy múzeumnak adná tulajdonosuk, Andreas Albrecht műkereskedő.
Gudrun Ensslin, Andreas Baader és Jan-Carl Raspe halotti maszkjának lenyomatait Albrecht az év elején vásárolta meg Gerhard Halbritter szobrász lányától több mint öt és fél millió forintnak megfelelő összegért.
A berlini Német Történelmi Múzum és a bonni Történelem Háza nem érdeklődött a történelmi leletek iránt. Albrecht elképzelhetőnek tartja, hogy ezután nemzetközi múzeumokkal is felveszi a kapcsolatot.
- "A halotti maszkok a német történelem egy fontos szakaszának autentikus lenyomatai" - mondta el a tulajdonában lévő tárgyakról Albrecht.
A RAF az "imperializmus", a fennálló társadalmi rendszer ellen hirdetett harcot a hatvanas évek végétől. Alapítóit, Andreas Baadert, Ulrike Meinhofot, Gudrun Ensslint 1974-ben elfogták és a stammheimi börtönbe zárták.
Kiszabadításuk érdekében a szabadlábon maradt tagok további terrorakciókat hajtottak végre: fényes nappal, a szolgálati gépkocsijában lelőtték Siegfried Buback szövetségi főügyészt, elrabolták és megölték Hanns Martin Schleyert, a német munkaadók szövetségének elnökét.
A többgenerációs csoport 1971 és 1993 között több mint harminc gazdasági vezetőt, jogászt, politikust, katonát és rendőrt gyilkolt meg Nyugat-Németországban, többek között az amerikai hadsereg frankfurti főhadiszállásán és az Axel Springer kiadó hamburgi székházában.
A hivatalos változat szerint 1977. október 18-án (Meinhof már egy évvel korábban) mindannyian öngyilkosok lettek
Kapcsolódó írások:
- Huszonnyolc nőmúzeum közös kiállítása Bonnban
- Baán László marad a Szépművészeti Múzeum igazgatója
- Visszakerült New Yorkba a WTC utolsó acélgerendája
- Időszaki kiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban
- A budo szelleme - a szamurájok öröksége!
- "Hamis" kiállításra készül a londoni National Gallery
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


