További öt évre nevezte ki Hiller István
Baán László marad a Szépművészeti Múzeum igazgatója
A Szépművészeti Múzeum főigazgatói posztjára kiírt pályázat elbírálását követően újabb öt évre Baán Lászlót nevezi ki a közgyűjtemény élére Hiller István oktatási és kulturális miniszter - közölte a tárca sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2009.09.07 14:40MTIA közlemény szerint a miniszter a szakemberekből álló bíráló bizottság javaslatát elfogadva hozta meg döntését, amelyet a múzeum közalkalmazotti tanácsa és szakszervezete is támogat.
A mostani kinevezés 2014. november 30-ig szól, és annak a munkának is elismerése, amelyet Baán László a Szépművészeti Múzeum élén végzett 2004-ben történt kinevezése óta - szerepel a kommünikében.
Az OKM emlékeztetett arra, hogy Baán László főigazgatósága idején olyan rendkívüli népszerűségnek örvendő, nagyszabású tárlatokat rendezett a múzeum, mint az El Greco-, a Velázquez-, a Goya-kiállítás 2006-ban, a Vincent van Gogh-kiállítás 2007-ben, vagy a Lélek és test című fotókiállítás 2008-ban.
Az elmúlt öt évben vezették be a Múzeum+ programot, amelynek keretében kéthetente csütörtökönként este dzsesszzenével és tárlatvezetésekkel várják a közönséget. További újítás volt a Géniuszok és remekművek sorozat elindítása, a múzeumpedagógiai programok, valamint a múzeumi szolgáltatások jelentős bővítése.
Ebben az időszakban fejeződött be a múzeum teljes külső rekonstrukciója is. Baán László vezetésével a Szépművészeti Múzeum a világ legfontosabb közgyűjteményi intézményei közé került, amit többek között az is bizonyít, hogy immár a világ ötven leglátogatottabb múzeuma közé tartozik, Baán László pedig tagja lett a világ legjelentősebb kiállítóhelyeinek vezetőit tömörítő BIZOT-csoportnak - hangsúlyozza a szaktárca közleménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


