Jön újra a legendás underground zenekar!
Újra összeáll a Kontroll Csoport!
A rendszerváltás előtti időszak egyik legendás underground zenekara, a Kontroll Csoport meghívást kapott New Yorkba! November 7-én, a New York-i Magyar Évad hivatalos programjának részeként, a Performing Revolution in Central and Eastern Europe fesztivál nyitónapján lépnek majd fel.
2009.06.22 19:10ma.huA fesztivál keretében a közép-kelet európai underground zene reprezentatív képviselőit hívták meg, s így nagy megtiszteltetés, hogy éppen ezt a magyar zenekart választották nyitóprogramnak.

Mielőtt elutaznának Amerikába, az együttes úgy döntött, hogy mintegy főpróbaként, a hazai rajongóknak is megmutatkoznak ismét!
Október 24-én, vasárnap Debrecenben (a Lovardában), illetve október 30-án, pénteken a Petőfi Csarnokban újra a húrok közé csapnak, s felidézik azt a zenei anyagot, amit annak idején oly sokan énekeltek, dúdoltak magukban.
Az együttes tagjai:
Bárdos Deák Ági
Kistamás László
Müller Péter Sziámi
Lehoczky Károly
Hajnóczy Csaba
Hajnóczy Árpád
Farkas Zoltán
Újvári János
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


