Új üzenetek zenekarra
A Magyar Telekom Zenekar a Tháliában játszik a következő évadban
A Zeneakadémia felújítása miatt a következő hangversenyszezonban a Thália Színházban tartja a Fischer Annie, valamint a Bach és a XX. század elnevezésű bérlete koncertjeit a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar.
2009.06.21 09:50MTIA Fischer Annie bérlet műsorában minden alkalommal Haydn és Mozart művei hangzanak el.
Az első, októberi est vendége Elisso Virsaladze zongoraművész lesz, aki többször járt már Magyarországon - mondta Bukta Julianna, a zenekar sajtóreferense az MTI-nek. A Grúziában született muzsikus a Müncheni Zeneakadémián és moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban tanít is. Az októberi budapesti koncert karmestere Vashegyi György lesz.
A görög-orosz családban született Katja Skanavi novemberi koncertjét a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarral a zeneigazgató Keller András dirigálja. Jövő februárban a tervek szerint Rohmann Imre, a salzburgi Mozarteum magyar professzora zongorázik és vezényel a zenekarral és ebben a bérletsorozatban tér vissza Budapestre Alekszej Ljubimov fortepiano és zongoraművész.
A Bach és a XX. század című bérletsorozatban Bach C-dúr szvitje mellett Petrovics Emil zongoraversenye is megszólal, amelyet Bogányi Gergely játszik; a koncertet az első vendégkarmester, Takács-Nagy Gábor vezényli novemberben. 2010 januárjában Kim Kashkasian mutatja be Tihanyi László Passacaglia Brácsára és zenekarra című kompozícióját szintén ebben a sorozatban, májusban pedig Stravinsky ritkán hallható Zsoltárszimfóniáját tűzik műsorra, A Schola Cantorum Budapestiensis és a Szent Efrém férfikar közreműködésével.
A Beethoven-Bartók bérlet négy, a Romantikus bérlet öt estére kapott helyet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Beethoven-Bartók sorozat érdekessége, hogy mindegyik hangversenyén Ránki Dezső zongoraművész a Bartók versenyművek szólistája. Szeptemberben, az első esten Klukon Edit ül a másik hangszernél a Concerto két zongorára és zenekarra című darab előadásakor.
A Romantikus bérletben is megszólal néhány ritka és nehéz mű: például Kurtág György Új üzenetek zenekarra című alkotása, Lutoslawski Csellóversenyét Perényi Miklós adja elő, Brahms kettősversenyét pedig Baráti Kristóf (hegedű) és Fenyő László (cselló) játssza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


