A Magna Cum Laude élete nem volt egyszerű!
A hazai sztárzenekar vallomása: éheztünk a sikerért!
A népszerű zenekar tagjainak élete nem volt mindig egyszerű. Mező Misi, az idén tíz éves Magna Cum Laude frontembere a Cool Live műsorában mesélt a zenekar indulásáról, kezdeti sikereiről és a csapat jelenlegi, zenei életben betöltött szerepéről.
2009.06.18 06:30rtlbulvar.huAz énekes elmondta, hosszú és keserves út vezetett a sikerig.
A Magna a kezdetektől fogva kompromisszum mentes, örömzenét kívánt játszani, így nem engedtek semmilyen nyomásnak, amikor az országos hírnévért cserébe változtatniuk kellett volna a hozzáállásukon.
- " Így nyugodtan bele tudunk nézni a tükörbe. Most pedig azt csináljuk, amit mindig is akartunk, és ezért nem változtunk meg."
Sokáig még a megélhetésük sem volt biztosított a zenelésből, ahogy a frontember fogalmazott: éheztek. Mindannyiuk egyszerű, polgári állást töltött be, Misi például csavarhúzónyeleket esztergált, de volt olyan is közöttük, aki pszichiátrián dolgozott.
Az igazi áttörésre hat évig kellett várniuk, az ország zenekedvelői ekkor figyeltek fel a csapatra, ezután viszont hamar feljutottak a csúcsra. Idén már fennállásuk tizedik évfordulóját ünnepelhetik, melynek egy nagyszabású, jubileumi koncerttel is emléket állítottak.
Saját legnagyobb meglepetésükre több mint négyezer rajongójuk ment el a bulira, ahol többek között a Tankcsapda frontembere is tiszteletét tette vendégzenészként.
Misi bevallotta, életük eddigi legszebb élménye volt ez a koncert, ezért úgy döntöttek, turnéra indulnak a már látott színpadképpel, és ahova csak lehet, elviszik a jubileumi buli hangulatát.
Tudja meg Ön is, hogy a zenekar melyik tagja lett apa!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


