Mozdulat a pillanatban!
Tánc-fotó kiállítás a Nemzeti Táncszínház galériájában!
A tánc az életünk körforgását mutatja be gondolataink, érzelmeink, akaratunk révén. Mindhárom minőség jelen van bennünk, emberekben és a világban. Miközben mindennapjainkat éljük különböző élethelyzetbe kerülünk, kapcsolódunk egymáshoz, megismerjük egymást és egymáson keresztül az életet.
2009.06.17 15:10ma.huA Múzeumok Éjszakáján a Nemzeti Táncszínház galériájában Birta Endre fotóművész kiállításán a tánc és fotó összefonódása tekinthető meg „Mozdulat a pillanatban” címmel.
Sokszor van, hogy nem tudjuk megfelelően kifejezni azt, amit gondolunk, érzünk, vagy akarunk, ezért gyakran „elbeszélünk” egymás mellett.
A fotó és a tánc olyan kifejezési forma, amely a megfelelő pillanat és hangulat megmutatásával egyértelművé teszi a közlő szándékát. A táncművészet egy híd az emberek között, kapcsolat két ember között. Egy kéz, amely kinyújtja önmagát a világba, hogy segítséget, szeretetet adjon magából önzetlenül és szabadon. Minden mozdulat őszinte nyitottság, ami belülről fakad, a belső forrásunkból, önmagunkból. A mozdulat látványa megérinti lelkünket, hatással van ránk, feloldódunk benne, és kiemelkedünk a hétköznapok világából.
A képek egyik célja, hogy azt a lenyomatot, amelyet a mozdulat hordoz magában, visszatükrözze a pillanat segítségével. Így a pillanat kimerevítve egy folyamattá válik a nézőben, és beindítja a gondolkodást. Ezen az izgalmas estén a Nemzeti Táncszínház épülete előtt a Hestia Tűz- és fényzsonglőrei világítják meg a budavári égboltot, a galériában „Mozdulat a pillanatban" címmel Birta Endre fotóművész táncfotó kiállítása és diavetítése látható.
A vendégek megismerkedhetnek a Nemzeti Táncszínház nyári programjaival, az este zenei összeállításáról Dj. Ball gondoskodik.
A kiállítás megtekinthető:
Múzeumok Éjszakája, június 20. 18.00 órától 24.00 óráig
Helyszín: A Nemzeti Táncszínház galériája (Budai Várszínház)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


