Újító jellegű munkákal ismerkedhetünk meg!
Négy előadással zárul a Bukaresti Nemzeti Táncközpont évada!
Május 26 és 28 között zajlik a három ciklusban megszervezett miniévad utolsó része, amelynek továbbra is a kolozsvári színház új stúdióterme ad otthont.
2009.05.28 19:55ma.huAz elmúlt hetek során vendégül látott hét előadás után a kolozsvári közönség most újabb koreográfusok és előadóművészek újító jellegű munkáival ismerkedhet meg.
Május 26-án, kedden a nemzetközi hírnevű Mihai Mihalcea koreográfus, a Bukaresti Nemzeti Táncközpont (CNDB) igazgatójának Eljössz az előadásra és kapsz egy ajándék burgert című produkciója volt látható, amely az elmúlt tíz évben Európa-szerte nagy sikernek örvendett.
Az előadást szerzője anti-előadásnak nevezi: egy olyan folyamatos változásban levő munka, amelynek nincs két egyforma előadása, és amely a nézők számára egy próba hangulatát idézi fel. Május 27-én, szerdán Alexandra Pirici táncos, koreográfus mutatja be You should know, that he drank like an old whale című produkcióját.
A pályája kezdetén álló Pirici The Show című előadása 2007-ben részt vett a Balkáni Táncplatformon. Ezt követően Carmen Coţofană, kiemelkedő kortárs táncos, akit a szakma elismert koreográfusok alkotásaiban ismerhetett meg, mutatja be Stage psychosis című előadását, amelyet az alkotó debütmunkájaként tartanak számon.
Május 28-án, csütörtökön Ion Dumitrescu Amiben véletlenként megállapodtunk című koreográfiai installációja lesz látható.
A hazai és nemzetközi szinten elismert művész előadása az egyik legjobban megkonstruált és legrafináltabb tematizálása a testnek, a nézővel való viszonyában, és egyben felhívás a performativitásra való reflexióra.
Ugyanebben az időszakban, május 26 és 28 között Mihai Mihalcea kortárs tánc workshopja is zajlik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Filmművészeti karának diákjai részvételével, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Filmművészeti karának társszervezésében.
Az előadások este 8 órától kezdődnek és az alkotókkal való szabad beszélgetések követik.
Forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


