Sikeres első közös évadot zár a Színházi Unió!
A Párizsi élet Szentpétervárott, operett gála Prágában!
Sikeres első közös évadot zár az Európai Zenés Színházi Unió. Legutóbb a Budapesti Operettszínházban nagy sikert aratott Párizsi életet vitte színre Szentpéterváron Béres Attila, most pedig Prágában látható két alkalommal cseh-magyar operett gála.
2009.05.28 10:10ma.huMájus 20-án állva tapsolt az egész nézőtér a Szentpétervári Zenés Komédia Színházban. Offenbach Párizsi élet című erotikus operettjét egyszer már megrendezte a Nagymező utcában Béres Attila.
Gyakorlatilag ez a produkció érkezett a Néva partjára Túri Erzsébet díszleteivel, Füzér Anni jelmezeivel és Lőcsei Jenő koreográfiájával
- "Segített, hogy egyszer már színpadra vihettem ezt az operettet. Most persze változtattunk rajta, meg is húztuk, s persze tanultam azokból a hibákból, amiket az Operettszínházban elkövettem" - mondta Béres Attila, akit, a kreatív stáb többi tagjával, állva ünnepeltek a nézők a premier után.
Sokadik közös projektje volt ez a Budapesti Operettszínháznak a szentpéterváriakkal, ahogy nem először dolgozik most együtt a Nagymező utcai teátrum a prágai Karlin Színházzal sem - a csehekkel különösen szoros a kapcsolat. Május 25-én és 26-án közös operett gálára került sor. Ezzel köszöntötte Budapest az Európai Unió jelenlegi soros elnökét, Csehországot - az eseményen Demszky Gábor főpolgármester is jelen volt.
A KERO®-rendezte műsorban megjelent az elegáns Bécs, a varázslatos Budapest, a csókos Párizs, a titokzatos Kelet, a hólepte Moszkva, végül a programot magyar vircsaft zárja. A gálában a Karlin Színház sztárjai mellett fellépett Kalocsai Zsuzsa, Fischl Mónika, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Dolhai Attila, Peller Károly, Szabó Dávid és Vadász Zsolt.
A Budapesti Operettszínház zenekarát Makláry László vezényelte Prágában. A gála nagyszerű alkalom arra, hogy az Európai Zenés Színházi Unió első közös évadját értékeljék az alapítók: Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Jurij Schwarzkopf, a szentpétervári, Razvan Ioan Dinca, a bukaresti Ion Dacian és Egon Kulhanek, a prágai Karlin Színház igazgatója, valamint Lőrinczy György, a Pentaton Koncertügynökség vezetője.
A cseh fővárosban megvitatják a következő évad terveit, hogy mikor hol milyen fesztiválra vagy koprodukcióra kerül sor a 2009/2010-es szezonban.
Kapcsolódó írások:
- Szép nyári nap - a Neoton musical a Pesti Broadway-n!
- Bukarestben is az Operettszínház csapata vitte sikerre a Rómeó és Júlia musical változatát!
- Novarina: Képzeletbeli operett a Debreceni Csokonai Színházban!
- Kalózkaland László Boldizsárral Szegeden!
- Kálmán Imre: A Bajadér bemutató márciusban!
- Tavaszébredés a Budapesti Operettszínházban!
- A Szahara Kincse - Operett két felvonásban
- Ibusár az Operettszínházban!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


