A fesztiválon idén 9 magyar mellett 36 zenész is!
Három európai országban is- EuroMed Music Festival 2009!
A 2007-ben, Budapesten első alkalommal sikeresen megrendezésre kerülő EuroMed Music Festival az Európai Unió Kulturális Keretprogram támogatásának köszönhetően 2009. június végén, szorosan követve egymást három városban, három Közép-Kelet Európai országban is megvalósul
2009.05.18 16:00ma.huA fesztiválon idén 9 magyar mellett 36 zenész, 12 különböző országból érkezik, így Tunézia, Egyiptom, Görögország, Törökország, Izrael, Spanyolország, Belgium, Finnország, Svédország, Franciaország, Szerbia és Lengyelország is képviselteti magát az eseményen.
A zenészeknek alkalmuk nyílik Budapesten, a fesztivált megelőző 5 nap próba során 9 új produkció létrehozásán dolgozni, melyeket 2009 június 26 és 28 között 3 napos ingyenes fesztivál keretében a Gödör klubban mutatnak be először, majd a szerb és a lengyel közönségnek Belgrádban és Katowicében.
A szervezők a magyar, a lengyel, és szerb közönségnek az európai, az arab és a zsidó zenei hagyományok összefonódását kívánják bemutatni. Az új, közös produkciók az európai identitás sokszínűségét kívánják közvetíteni, szolgálni a kétoldalú gazdagodását a különböző kortárs zenei műfajoknak az euro-mediterrán térségben, illetve bemutatni, hogy a zene milyen fontos szerepet tölthet be kultúrák közötti kommunikációban.
A szervezők célul tűzték ki továbbá, hogy Európa és Földközi-tenger túloldalán élő szomszédai közötti kapcsolatok erősítését célzó világzenei hálózat és platform létrehozását szorgalmazzák, hogy közvetlen kapcsolatok kialakításával, a zenészek és a zenei szektorban dolgozók együttműködési lehetőségeit bővítsék, valamint lehetőséget teremtsenek új világzenei alkotások születéséhez, közvetítve ezzel minél szélesebb körben Európa és Mediterrán térség sokszínűségét, erősítve napjaink múlti-kulturális környezetben élő ember identitását.
Teljes program és teljes leírás hamarosan elérhető lesz a www.cremm.com oldalon.
Kapcsolódó írások:
- 15 ország versenyéből a norvég hegedű nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
- Szulák Andrea újra faggatja a hazai sztárokat!
- Megnyílt a Cannes-i Filmfesztivál!
- Több mint tizenhatezren látogattak el a Budapesti Pálinka fesztiválra!
- Szombaton kezdődik a borfesztivál Szegeden
- Angol világsztárok az ország leghosszabb nyári fesztiválján!
- Balaton Sound fesztivál legújabb világsztárja a Groove Armada!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


