Egy-másfél év múlva ki kell költözniük!
Ideiglenesen bezárják a Várszínházat! Mi lesz a Nemzeti Táncszínházzal?
Valószínűleg egy-másfél év múlva ki kell költöznie a budai Várszínházból a 2001-ben alapított Nemzeti Táncszínháznak, az épületet ugyanis azbesztmentesíteni kell - mondta kedden Szőke Balázs, a Budavári Vagyonkezelő és Innovációs Kht. vezetője,
2009.04.23 17:00MTISzőke Balázs tájékoztatása szerint a Karmelita-kolostort és a Várszínházat azbesztmentesíteni kell, így nemcsak a Nemzeti Táncszínháznak, hanem a vagyonkezelőnek és az épületben található irodák bérlőinek is ki kell majd költözniük.
Mint fogalmazott, az azbesztmentesítéstől nem teljesen függetlenül a Magyar Nemzeti Vagyongazdálkodási Zrt.-nél formálódik egy hasznosítási pályázat terve, amelynek előzményei mintegy másfél évtizedre vezethetők vissza.
Eszerint a Karmelita-kolostort a szomszédos Sándor-palotában található köztársasági elnöki hivatal reprezentatív vendégházává, illetve luxusszállodává alakítanák.
Szőke Balázs hozzátette: a tervek között szerepel, hogy a színház, amely a barokk templomtérben áll és ahol az első egész estés magyar nyelvű színielőadást tartották 1790. október 25-én, visszanyerné eredeti állapotát, vagyis az 1970-es években beépített vasbeton nézőtér kikerülne onnan.
Az ügyvezető úgy tudja: az I. kerületi önkormányzat egyetért azzal, hogy a színházi vagy hangversenytermi funkciót a helyreállított Várszínházban meg kell tartani.
A kht. vezetője úgy véli, a táncos szakmával kialakult feszültség abból keletkezett, hogy az elmúlt hetekben pontos felmérés készült arról, hány négyzetméternyi területet használ iroda és egyéb célra a Nemzeti Táncszínház (NTSZ). Küldött egy levelet is Török Jolánnak, az NTSZ vezetőjének, amelyben arra kérte: készítsen tervet arról, hogy mielőtt az azbesztmentesítés elkezdődik, milyen ütemben tudja a területet átadni.
A magyar táncszakma attól tart, hogy a kiköltözéssel elveszítené a 2001-ben a kulturális tárca által alapított, 2002 óta működő önálló játszóhelyét. Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke úgy véli, a szövetség sokat tett azért, hogy az itt-ott játszó Táncfórum után a szakma sokszínű fejlődését szolgáló önálló bázis teremtődjön.
Szerinte szóba sem kerülhet ennek megszüntetése, erre továbbra is szükség van, annál inkább, mert a szövetség ösztönözni kívánja a Nemzeti Táncszínházat arra, hogy a létrehozott produkciókat szélesebb körben, például vidéken "terítse".
A szövetség felügyelő bizottságának elnöke, Kiss János, a Győri Balett igazgatója rámutatott: az új előadóművészeti törvény az előadás- és nézőszámhoz köti az állami támogatás mértékét, játszóhely híján így a táncszakma finanszírozása veszélybe kerülhet.
Szőke Balázs, a Budavári Vagyonkezelő és Innovációs Kht. vezetője ennek kapcsán megjegyezte: az ő feladata csupán a munkálatok előkészítése, a Nemzeti Táncszínház elhelyezése a szaktárca döntésétől függ.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


