A jegyeladások 3 százalékkal növekedtek!
Rekordévet zártak tavaly a londoni színházak!
Rekordévet zártak a londoni színházak tavaly: a bevétel is emelkedett és hajszálnyival a nézőszám is nőtt az előző évihez képest: a jegyeladások 3 százalékkal növekedtek, s kicsivel túllépték a 480 millió fontos álomhatárt.
2009.01.27 15:30MTIBár a 2007-es évadot kiemelkedően jó évnek könyvelték el annak idején, a közönség létszáma egy százalékkal nőtt, az eladott jegyek száma pedig elérte a 13,8 milliót. Ebből 9 millió jegyet musicalekre váltottak, 2,9 milliót pedig egyéb színdarabokra. A második félévben ugyan lanyhult az érdeklődés, ám a karácsonyi szezon úgy felpörgött, hogy végül magasba szöktek a számok.
- "A sikert az alapozta meg, hogy nagyon jó előadások mentek, tele kreatív tehetséggel mind a színpadon, mind a színfalak mögött. Kiderült, hogy tényleg a világ színházi fővárosa vagyunk" - mondta a BBC-nek Nica Burns, a SOLT elnöke.
Burns a közönségsikerek közül a Zorro, a Hajlakk és a High School Musical című zenés produkciók, valamint a Vízkereszt és az Esőember című színpadi műveket emelte ki. Szerinte az is fontos, hogy a londoni színházak a New York-i Broadway gyakorlatával szemben széles árfekvésben árusítanak jegyeket, így legalább az erkélyárakat szinte mindenki megengedheti magának, s gyakran lehet jó áron jó jegyekhez jutni.
Richard Pulford, a társaság egyik vezetője azonban a 2009-es kilátásokat mérlegelve nem merte teljesen átadni magát a lelkesedésnek:
- "A jelenlegi gazdasági helyzetben mindenki óvatos, tekintet nélkül arra, hogy milyen ágazatban dolgozik. Ugyanakkor vannak eléggé bátorító jelek, így például jól halad az előzetes jegyeladás."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


