Népi humor, szókimondó pajzánságok!
Honvéd Színház: Mi a szerelem? a Zuboly zenekarral!
A Honvéd Színház ebben az évben - állandó játszóhely hiányában - új befogadóra lelt a Merlinben. Elsőként január 19-én lesz látható a Mi a szerelem? című produkciójuk a Zuboly zenekar közreműködésével.
2009.01.20 19:20ma.huA népdalok gyűjtői bizony hosszú időn keresztül erősen cenzúrázták a népdalokat, ezért van az a benyomásunk, mintha csak a botanika izgatta volna az ismeretlen szerzőket, és a különböző virágokon kívül a saját szerveik közül maximum a szívről volt mondanivalójuk.
Pedig hát... Ez az előadás a folklór szókimondóbb anyagaiból dolgozik, a vaskos népi humort szembesítve némi nagyvárosi neurózissal. Szóval egyértelmű a tizennyolcas karika, már amennyiben az ilyen karikáknak bármi értelme is van, hiszen régen is, most is már tizenévei elején elkezdte-elkezdi kutatni az ember a bonyolult kérdést, hogy aztán egész életében ne találjon végleges választ rá: mi a szerelem?
Arról nem is beszélve, hogy "a szex vajon mi?" Kárpáti Péter Mi a szerelem? című darabjához Vajda Mária Hol a világ közepe? - Parasztvallomások a szerelemről című könyvét, valamint a Burány Béla és Erdész Sándor által gyűjtött népköltéseket használta kiindulópontnak.
A Honvéd Színház előadása pedig Kárpáti darabját vette alapul, emellett beépíti Paizs Miklós népdalátiratait, a hetvenes évek és napjaink nemi kultúráját feldolgozó szociológiai munkákat, valamint a szexuális kultúrával foglalkozó szakemberekhez a nyilvánosság felhasználásával forduló magánszemélyek vallomásait, és napjaink on-line fórumainak topikjait.
Egyes jelenetek szövegét a társulat improvizációi alapján Varga Anikó írta. A produkció résztvevője a végig élőben játszó Zuboly.
További előadások: január 20-21. 19 óra.
Forrás: Honvéd Színház
Kapcsolódó írások:
- Centrál Színház: Kiszel Tünde és Kapocs Zsóka, rettegjetek!
- Veled is megtörténhet - Breiner Tamás estje a Spinoza Színházban!
- Ibusár az Operettszínházban!
- Az Új Színház új bemutatót tart márciusban!
- Sikersorozat a Jégszínházban - Pinokkió és Zorró!
- A Miskolci Nemzeti Színházban vár a Kocsonyafesztivál!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


