Színigazgatói kinevezések a fővárosban
Eszenyi Enikő a Vígszínház igazgatója
Februártól 2014. január végéig Eszenyi Enikő a Vígszínház, Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínház és Zimányi Zsófia a Thália Színház vezetője - erről csütörtökön egyhangú szavazással döntött a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága.
2008.12.11 16:37MTIA Vígszínház élére egy, a másik két teátrum igazgatói posztjára két-két pályázat érkezett. A részben zártan zajló ülésen a levélben betegséget jelző Eszenyi Enikő kivételével a bizottság minden pályázót meghallgatott. Mindhárom teátrum jelenlegi vezetőjének a megbízatása január végén jár le. Marton László, a Vígszínház jelenlegi direktora jelezte, hogy nem indul újra, posztjára egyedül Eszenyi Enikő aspirált.
A bizottság titkos szavazáson egyhangúlag támogatta a színésznő-rendezőnő megbízását, majd ugyancsak egyhangú nyílt szavazással ki is nevezte. Az operettszínház régi-új vezetője a meghallgatásokat követő titkos szavazáson hét támogató szavazatot kapott, hárman pedig a másik jelöltre, Hidvégi Miklós színészre voksoltak. Az ülésen az MSZP-SZDSZ-képviselők voltak többségben. A régi-új vezető kinevezését szintén egyhangúlag támogatta a bizottság.
A Thália Színház igazgatói posztjára pályázó két jelölt meghallgatását követő titkos szavazáson Zimányi Zsófiára hatan, a jelenlegi vezetőre, Megyeri Lászlóra négyen voksoltak. Az igazgató kinevezéséről szóló végszavazáson szintén egyhangúlag döntöttek Zimányi Zsófiáról. Csomós Miklós (Fidesz) alelnök az MTI-nek elmondta, hogy az ülésen felvetette azt az aggályát, miszerint nem szerencsés, hogy Zimányi Zsófia egyidejűleg két kulturális intézményt igazgat majd.
Színigazgatói kinevezésétől függetlenül továbbra is ő irányítja a Budapesti Fesztiválközpont Kht.-t. Hozzátette: felvetése kapcsán Zimányi Zsófia megjegyezte, hogy célszerű lenne összevonni a két intézményt. Az alelnök szerint ez a kérdés a tulajdonos önkormányzat kompetenciája. Aggályosnak tartotta az alelnök azt is, hogy az új igazgató növelni kívánja a Tháliában az opera- és az operett-előadásokat, holott e műfajnak van elég játszóhelye - fűzte hozzá a politikus.
A Vígszínház és az Operettszínház vezetője a jelenlegi direktorok 560, illetve 556 ezer forintos havi fizetését kapja. A Thália Kht. új igazgatója is a jelenlegi vezető 564 ezer forintos fizetését örökli, de emellett éves személyi alapbérével azonos prémiumot kaphat. Az alelnök elmondta azt is, hogy az MSZP-SZDSZ többség utólag hozzájárult ahhoz a szerződéshez is, ami alapján immár jogszerűen rendezi a Mikroszkóp Színpad igazgatója egy darabját. A bizottság október 16-án Rétvári Bence (KDNP) nyilatkozata szerint nem szavazta meg Sas József igazgató rendezői különszerződését, amit saját gazdasági társaságával kívánt megkötni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


