Kern András jutalomjátéka
Játszd újra, Sam! - huszonöt éves a Vígszínház előadása
Huszonöt éve, 1983. november 11-én mutatta be először a Vígszínház Woody Allen Játszd újra, Sam! című vígjátékát, Kern Andrással a főszerepben. A Valló Péter által rendezett darab azóta túl van a négyszázadik előadáson, alkotói kedden ünneplik bemutatásának negyed százados jubileumát.
2008.11.10 18:40MTIA vígjátékban Allan Félixet megszemélyesítő Kern András emlékei szerint Valló Péterrel egy balatoni nyaralóban kezdtek dolgozni a mű adaptációján:
"Valló talált egy színdarabot, az akkor már jól ismert filmrendező, Woody Allen életművében. Nem is tudtuk, hogy az amerikai szerző írt egyáltalán színművet, aztán kiderült, hogy a Játszd újra, Sam! színházi darabnak indult" - emlékezett a színész.
Kern András hozzátette, a szövegbe végül bekerültek bizonyos mondatok az Annie Hall című filmből, és saját maguk is beleírogattak, de csak egészen keveset. "Nagyon szerettünk Woody Allen-stílusban beszélgetni akkoriban, nagy divat volt az ő stílusa értelmiségi körökben" - idézte fel.
"Az előadás semmit nem változott, az az érdekes benne, hogy a világon semmit. Talán három szót máshogy mondunk benne, de azt sem világpolitikai vagy egyéb fontos ok miatt, hanem egyszerűen azért, mert találtunk másik szót, ami jobb" - felelt a színész arra a kérdésre, hogy mennyit alakult az előadás a bemutató óta eltelt huszonöt év alatt.
Kern András, mint Félix, a balfácán nőcsábász: "Legutóbb akkor voltam nőben, amikor meglátogattam a Szabadság-szobrot."
Mint Kern András fogalmazott, a Játszd újra, Sam! "nem aktuálpolitikai mű, ez egy remek, időtlen, magánéleti vígjáték egy kicsit nyomott hangulatú értelmiségiről, aki állandóan a nőügyeivel foglalkozik, mert nem találja a helyét a világban. Ez egy fiatalkori tulajdonság, Allan Félix is egy fiatal szerep, ezért én már épp hogy eljátszhatom" - vélte a darab főszereplője.
A színész megjegyezte, a Játszd újra, Sam!-et most már csak havonta egyszer tűzi műsorra a Vígszínház, mert régi előadás, nem lehet folyton játszani.
"Nem igazán tudom megítélni, mennyiben változott a darab közönsége, csak azt látom, hogy régen 1200, most 1040 ember mindig ott ül a nézőtéren - a különbség abból adódik, hogy a Vígszínházat közben átépítették" - érzékeltette Kern András, hogy a Woody Allen darabja még mindig telt házakat vonz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


