Eurovíziós Dalfesztivál
Freddie ma színpadra lép
Fehérvári Gábor Alfréd a 18-as mezőnyben negyedikként adja elő Pioneer című dalát a 61. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjében Stockholmban.
2016.05.10 08:48MTIMa este rendezik a 61. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét Stockholmban. A Magyarországot képviselő Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) a 18-as mezőnyben negyedikként adja elő Pioneer című dalát.
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által 1956 óta minden évben megszervezett versenyben idén 42 ország előadói indulnak. A keddi elődöntőből tíz ország kvalifikálja magát a szombati döntőbe, csütörtökön szintén 18-en lépnek színpadra, és közülük is tíz lesz döntős. A finálénak automatikusan tagja a hat kiemelt ország: az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, valamint a rendező Svédország.
A mai elődöntőben éneklő Freddie azzal vívta ki a jogot a stockholmi részvételre, hogy február végén megnyerte a magyarországi válogatóversenyt, A Dalt. A Pioneer című szám szerzője Szabó Zé (zene) és Csarnai Borbála (szöveg).
Az elődöntőket, valamint a szombati döntőt a Duna televízió 21 órától élőben közvetíti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06