Eurovíziós Dalfesztivál
Freddie nem foglalkozik esélylatolgatással
"Nem latolgatjuk az esélyeket, koncentrálunk a mi fellépésünkre, nem foglalkozunk a többi ország produkciójával, úgyis a közönség dönt."
2016.05.06 13:36MTIA péntek délelőtti második próbán elsősorban a különböző kameraállások rögzítésére koncentrált a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd). Az énekes az MTI-nek a próba után telefonon azt mondta: nem foglalkozik esélylatolgatással, a produkció tökéletesítésére koncentrál.
"A mai próbán nem tudtam teljes mértékben átélni a dalt, most elsősorban a különböző kameraállásokra figyeltem. Állókamerákkal és robotkamerákkal is dolgozunk, amelyek szinte sorokra vannak igazítva, ezeket figyelni kell, hogy a fellépésen a televíziónézőkkel is megteremtsem a kontaktot. Még kisebb részletekkel kapcsolatban szükség van egyeztetésre, de a végére nagyon szépen össze fog állni a produkció" - fogalmazott a próba után az énekes.
Freddie szerint a következő, hétfői próbáig csupán apróbb változtatásokat kértek a fényekkel és a vágóképekkel kapcsolatban.
"Nem latolgatjuk az esélyeket, koncentrálunk a mi fellépésünkre, nem foglalkozunk a többi ország produkciójával, úgyis a közönség dönt" - mondta el Freddie, aki pénteken a stockholmi Magyar Házban lép fel, szombaton pedig a Eurovision Village szabadtéri színpadán mutatja be versenydalát, a Pioneert, amellyel megnyerte A Dal 2016 című műsort.
Freddie kedden az első elődöntőben Lidia Isac moldovai énekesnő után lép színpadra. A 18 versenyzőből - akárcsak két nappal később, a második elődöntőből - tízen jutnak a jövő szombati döntő 26-os mezőnyébe.
Freddie-vel együtt öten lesznek a színpadon: rajta kívül három vokalista - a Fool Moon a cappella csapatból Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás -, valamint Baranya Dávid táncos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


