Az igazgató személyesen adta át a jegyeket
Nemzeti Színház - hosszú sor kígyózott a Vörösmarty téren
Hosszú sorban várakoztak az érdeklődők a Nemzeti Színház jövő évadának nyitóelőadására szóló jegyekért, amelyeket Vidnyánszky Attila, a színház júliustól kinevezett igazgatója személyesen adott át leendő nézőinek a fővárosi Vörösmarty téren vasárnap délután.
2013.05.26 18:42MTI
Fotó: MTI
A Nemzeti Színház szeptember 27-én Vidnyánszky Attila rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című művével nyitja meg az új évadot.
Vasárnap 16 órától a júliustól kinevezett igazgató és a produkció művészei személyesen kezdték el árusítani a jegyeket, várták a Nemzeti Színház új évada iránt érdeklődő nézőket.
A Nemzeti Színház szervezése által a téren felállított sátorban Vidnyánszky Attila adta át a jegyeket az első jegyvásárlóknak, a darab egyik főszerepét alakító Trill Zsolt, valamint a színészek közül Tordai Teri, Nagy Anna, Tóth Auguszta, Mécs Károly, Horváth Lajos Ottó és Rácz József is jelen volt az eseményen, beszélgetett a teátrum leendő közönségével.
"El kell indítani egy dialógust a jövendőbeli közönségünkkel" - mondta Vidnyánszky Attila az MTI-nek, hozzáfűzve, hogy minél több ilyen találkozásra lesz szükség az elkövetkező időszakban.
"Én nagyon szeretnék - nyilván ez egyfajta illúzió - személyesen találkozni jövendőbeli nézőimmel, mindegyikkel" - fogalmazott. Hozzátette: az akció folytatását is tervezik, különböző formákban. Szavai szerint egyfajta adventi időszakot próbálnak létrehozni ezzel. Mint mondta, "nagy esemény az első előadás, a színház újjászülésének folyamata elindul" és az ehhez vezető lépcsőfokok lehetnek a további események, akciók.
Arról szólva, hogy a színház jelenlegi szervezésével árulják a jegyeket a következő évad nyitóelőadására, elmondta: nem gördített ez elé akadályt a színház vezetése. "Köszönöm és hálás vagyok, hogy nem akadályozta ezt meg, hiszen megtehette volna" - hangsúlyozta.
A jövő évadról elmondta: az októberi műsor és az egész év keresztmetszete elkészült, a jegyárusítás várhatóan júliusban indul, a bérleteket valószínűleg már hamarabb elkezdik árusítani. Szeptember 27. lesz a teátrum első játszási napja a jövő évadban.
A bemutatót megelőző, szeptember 26-i, csütörtök esti főpróbára a színház új igazgatója és társulata meghívja a Kárpát-medence magyar nyelvet és irodalmat tanító oktatóit.
Kapcsolódó írások:
- Vidnyánszky Attila megkezdi a jegyárusítást
- Júliusban 5297 trafik nyit ki
- Tiltakozik a román közigazgatás átalakítása ellen a Székely Nemzeti Tanács
- Túrák, játékok, programok - nemzeti parkok ünnepe júniusban
- Nemzeti Betegfórum alakult
- Pálffy Ilona kerül a Nemzeti Választási Iroda élére
- Nemzeti összetartozás napja: 2600 Kárpát-medencei középiskolás indul útnak
- Nemzeti Örökség Intézete: Radnainé Fogarasi Katalin lett az elnök
- Új évad a Nemzetiben - Vidnyánszky is beáll jegyet árulni
- Izsák: a román kormány régiósítási terve diktátori politikán alapul
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


