WIN-Gallup
Fekete-Afrika, Dél-Amerika és a muszlim világ a legvallásosabb
A fekete-afrikai, dél-amerikai és a muszlim országokban a legmagasabb a magukat vallásosnak mondók aránya.
2012.12.29 11:30MTILegalább is a WIN-Gallup közvélemény-kutató intézetnek az egész világra kiterjedő felmérése szerint, mely azt mutatta: két nyugat-afrikai ország és Irak mellett két kelet-európai országban érte el a 90 százalékot azok aránya, akik vallásosnak mondták magukat.
Ghánában 96 százalék, Nigériában a lakosság 93 százaléka mondta magáról azt, hogy vallásos. A további sorrend Örményország (92 százalék), Macedónia (90 százalék), Románia (89 százalék). Rendkívül magas a magukat vallásosnak mondók aránya Kenyában (88 százalék), továbbá Peruban és Brazíliában (86, illetve 85 százalék). Nyolcvan százalék körüli, illetve afölötti a vallásosak aránya Szaúd-Arábiában, Pakisztánban, Afganisztánban és Malajziában. Ezekben az országokban a meggyőződéses ateisták aránya alig kimutatható (0-3 százalék).
A legtöbb meggyőződéses ateista a felmérés szerint Kínában él (47 százalék). Szintén magas - 30 százalék körüli - az ateisták aránya Japánban, Csehországban és Franciaországban.
Törökországban mindössze 23 százalék mondta magát vallásosnak, ugyanakkor csak 2 százalék meggyőződéses ateistának, vagyis itt az egyik legmagasabb a magukat hívőnek, de nem vallásosnak mondó emberek aránya.
A felmérés szerint a hinduk és a keresztények körében a legmagasabb (80 százalék) a vallásosak aránya. A muszlimok 74 százaléka, a zsidók 38 százaléka mondta magáról, hogy vallásos. A keresztény felekezetek között nincs érdemi eltérés, nagyjából egyforma a vallásosak aránya a római katolikus, a protestáns és az ortodox hívők körében.
A kutatásból - amelyet 57 országban végeztek el összesen több mint 50 ezer ember bevonásával - az is kiderült: a vallásosság a jövedelmi helyzettel és az iskolázottsággal fordítottan arányos.
Magyarországra nem terjedt ki a kutatás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


