Vatikán
Százötezer keresztény halt meg 2012-ben vallása miatt
Hite miatt minden ötödik percben meghalt egy keresztény 2012-ben - közölte a Vatikáni Rádió.
2012.12.27 11:11MTI"2012-ben hite miatt 105 ezer keresztényt öltek meg. A világnak vannak országai, ahol misére vagy katekizmusra járni is életveszélyes. A legveszélyesebb térségek az iszlám fundamentalizmus országai, Nigéria, Szomália, Mali, Pakisztán és Egyiptom bizonyos vidékei. Továbbá a kommunista diktatúrák, élükön Észak-Koreával és az etnikai nacionalizmus uralta államok, ahol a nem az államvallást gyakorlók a nemzet ellenségeinek számítanak, mint az indiai Oriszában" - nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Massimo Introvigne, a vallásszabadságot vizsgáló olasz megfigyelőközpont koordinátora, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselője.
Adatait a David Barett amerikai vallásszociológus által alapított kutatóközpont tanulmányaira alapozta.
Introvigne hozzátette, hogy a 105 ezer áldozatból nem mindegyik halt mártírhalált, vagyis hitéért nem önként vállalta élete feláldozását, "de mindegyikük vallása miatt veszítette életét".
"Van, ahol a keresztényeket fizikailag semmisítik meg, máshol az intolerancia, a jogi vagy a kulturális diszkrimináció célpontjai" - mondta.
Az utolsó áldozat szerdán a pakisztáni Beludzsisztánban halt meg. Egy fiatal keresztény lányt otthonában lőttek le a kutatóközpont adatai szerint.
"Az eset körülményei tisztázásra várnak, de Pakisztán, a szélsőséges iszlamisták fokozatos erősödésével párhuzamosan egyre veszélyesebb a nők számára, főleg ha keresztények is" - nyilatkozta a csütörtöki olasz sajtónak Riccardo Cervellera atya, az Asia News katolikus hírügynökség igazgatója.
Cervellera emlékeztetett, hogy az utóbbi napokban Pakisztánban egy keresztényt élve megégettek a Korán feltételezett meggyalázása miatt, és lemészárolták egy gyermekbénulás elleni oltási kampány aktivistáit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


