Jövőre bocsátják ki
Szlovák jegybank: maradnak a vallási jelképek a kéteuróson
Az eredeti elképzelés szerint, a vitatott vallási jelképeket tartalmazó formában hagyta jóvá a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) a jövő évben kibocsátandó szlovák kéteurós emlékérmét.
2012.11.23 14:23MTI"Az NBS banki tanácsa a kéteurós érme eredeti formája mellett döntött. Tette ezt annak tudatában, hogy fennáll a veszélye, meghiúsul eredeti célja, vagyis az, hogy Cirill és Metód a Nagymorva Birodalomba való bejövetelét ábrázoló, az egész euróövezetben érvényes emlékérmét bocsásson ki" - mondta a döntés kapcsán pénteken Petra Pauerová, a szlovák jegybank szóvivője.
A két szent arcmásával díszített kéteurós érmének 2013-tól kellene forgalomba kerülnie abból az alkalomból, hogy Cirill és Metód - akiket II. János Pál pápa 1980-ban Európa társ-védőszentjeivé nyilvánított - 1150 éve érkezett az akkori Morva Fejedelemségbe, Nyitrára. Az Európai Bizottság és több EU-tagállam azonban azt kérte Szlovákiától, hogy a vallási semlegesség jegyében távolítsák el a vallási jelképeket az érméről. Először úgy tűnt, hogy Szlovákia teljesíteni fogja a kérést.
Az indítvány azonban heves társadalmi vitát váltott ki az országban, ahol a lakosság 62 százaléka katolikusnak vallja magát. A szlovák püspöki konferencia "szégyenletesnek" nevezte azt, hogy a IX. századi szláv apostolokat "megfosszák" glóriájuktól. Ez ellen több, keresztény értékeket valló politikai párt is tiltakozott. A javaslat miatt Rafael Rafaj, a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke egyenesen a "sátánizmussal való rokonszenvezéssel" vádolta meg az uniót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06