Nemzetközi rövidfilmverseny
Környezetvédelmi kisfilmes pályázat indul
Három civil szervezet Green-Go elnevezéssel idén is nemzetközi rövidfilmversenyt hirdet fiataloknak három témakörben a csütörtöki környezetvédelmi világnap alkalmából.
2012.06.05 16:15MTIA pályamunkákat november 5-ig lehet benyújtani. Három - aktuális témát érintő - kategóriában várják a rövidfilmeket. Az elsőben a megújuló energiával foglalkozó alkotásokkal lehet pályázni, a másodikban - figyelembe véve az Európai Unió 20 éves élőhelyvédelmi irányelvét - Európa természeti kincseinek megőrzése a téma, a harmadik kategóriában pedig a kulturális és a természeti sokszínűség közötti kapcsolatról és annak megőrzéséről szóló alkotásokkal jelentkezhetnek az érdeklődők - közölte az MTI-vel Stoll Barbara szervező, a Greenpeace munkatársa.
A Greenpeace, a CEEweb és a Diverziti Egyesület már másodszor hirdeti meg Magyarországon a Green-Go rövidfilmversenyt és fesztivált. Céljuk, hogy az aktív és a kreatív fiatalok Európa-szerte saját értékeiken, kifejezésmódjukon keresztül mutassák be, hogy milyennek látják a legégetőbb aktuális környezeti és természetvédelmi problémákat. A díjnyertes alkotásokat a december elején megtartandó fesztiválon a Toldi moziban mutatják be. Mindhárom kategóriából egyetlen rövidfilm nyer, amely pénzjutalomban részesül. A zsűriben két filmesztéta, a szervező civil szervezetek képviselői és filmes szakemberek foglalnak helyet. A közönség által legjobbnak ítélt rövidfilmre november 5-től a greengofest.eu oldalon lehet szavazni, és azt az alkotást is levetítik a Toldi moziban - tette hozzá a szervező. A pályázatokat a http://greengofest.eu/apply internetes oldalra várják
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


