A FKF Zrt. környezettudatosságra int
Írói pályázat környezetvédelemről, iskolásoknak
Szépírói pályázatot hirdetett a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. alsó és felső tagozatos általános iskolások, valamint középiskolások számára.
2011.05.17 13:18MTIA pályaműveknek a környezetvédelemről, a hulladékkezelésről kell szólniuk.
A Hulladékhegyen innen és túl című pályázatról tartott keddi tájékoztatón elhangzott: az alsó tagozatosok versben, mesében vagy dalszövegben, a felső tagozatosok mindezek mellett akár novellában is, a középiskolások pedig versben vagy bármilyen epikus műfajban megfogalmazhatják gondolataikat legfeljebb öt oldalon. A beküldési határidő szeptember 16. A pályázatot alapvetően fővárosi diákok számára írták ki, de örömmel veszik a vidéki iskolások jelentkezését is.
A beérkezett művekről öttagú zsűri dönt, amelynek elnöke Csukás István Kossuth-díjas író. A grémiumban helyet kapott Karafiáth Orsolya költő, Finy Petra meseíró, Thurzó Réka, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. kommunikációs munkatársa és Orendi Éva, az FKF Zrt. főmunkatársa. A legjobbak ajándékcsomagot kapnak, valamint ökofoglalkozásokon vehetnek részt. A nyertes pályaműveket egy kiadványban - a korábbi rajzpályázat legjobb alkotásaival együtt - meg is jelentetik.
Klug Lajos vezérigazgató elmondta: hagyományteremtő szándékkal hirdették meg a pályázatot, hogy felhívják a figyelmet a környezettudatos nevelés fontosságára. "Meg kell próbálni a gyerekeink révén helyrehozni azt, amit mi, felnőttek elrontottunk" - fogalmazott, kiemelve: az FKF Zrt. jelenleg is számos iskolában szervez oktatást a témában, de ezt tovább szeretnék erősíteni.
Csukás István író a pályázat fontosságát abban látja, hogy az elgondolkodtat, miként kell közvetlen környezetünket tisztán tartani. Csukás István szerint ma rengeteg könyv szól a legkisebbeknek, de a következő korosztály sokkal kevesebb olvasnivaló közül választhat. Mint mondta, ezért is "külön öröm, hogy korosztályokra bontották a pályázatot, hiszen minden korban másra fogékonyak a gyerekek".
Karafiáth Orsolya kiemelte: fontos, hogy már fiatal korban elkezdődjön a környezettudatos nevelés. Példaként az olvasás népszerűsítését említette, szerinte felnőtt korban már sokkal nehezebb rászoktatni valakit az olvasásra. A költő üdvözölte, hogy dalszöveget is lehet írni, szerinte a popkultúrával sokkal könnyebb megszólítani a fiatalabb generációt.
Finy Petra számára különösen fontos a környezetvédelem, több mesét is írt már a témában, de a családja gyakorlati életben is megteszi, amik tőle telik: passzív házat építettek és a hulladékot is szelektíven gyűjtik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06